Terry kapáslövése és Mascara félpályása
Spanyolországban az Atletico Madrid 4-3-ra nyert a Barcelona ellen, a találkozón szinte valamennyi gólja bekerülhetne a hét legszebb találatai közé. Henry tekerése ugyanúgy, mint Messi és Agüero szólója vagy Forlan bombája. A Barca veresége ellenére továbbra is vezeti a bajnokságot, de már csak négy pont az előnye a Real Madrid előtt.
A Real azt az Espanyolt verte 2-0-ra, amely egy hete éppen a Barcelonát győzte le. A madridiak sokáig eredménytelenül támadtak, de a 68. percben Guti remek szabadrúgásból szerezte meg a vezetést. A spanyol játékos az ellene elkövetett szabálytalanság után 25 méterről csavart ballal a jobb felső sarokba.
Angliából is vezetést hozó gól került a legszebbek közé. A Chelsea a Wigan ellen a 25. percben szerezte meg első gólját, miután Lampard baloldali beadását kifejelték a védők, az érkező Terry pedig a tizenhatos vonaláról kapásból lőtte el a labdát.
Olaszországban a Catania könnyedén verte idegenben a Palermót. A 4-0-s sikerhez az is kellett, hogy a hazaiak a 16. perctől emberhátrányban játszottak, de Mascara gólja – amelyet a kezdőkör széléről kapásból lőtt el – mindenképp ott lesz az év végi gólszépségversenyeken is.
Szintén szépségdíjas volt a Sampdoria-Milan meccs második hazai találata. Pazzini kapott remek kiugratást, egy csellel elküldte a becsúszó Bonerát, és az alapvonaltól mintegy másfél méterre, az ötös vonaláról kilőtte a hosszú sarkot. Abbiatinak esélye sem volt.
Ha nem is nagy góllal, de hatalmas potyával magyar szereplője is van a hétvégének. A Larisza-Ergotelisz görög bajnokin a vendégek kapuját Posza Zsolt védte, aki jelentős szerepet vállalt csapata 3-2-es vereségében. Az első gól előtt éppen az érkező csatár elé ütötte a labdát, majd a harmadiknál hiába mentett bravúrosan, mégis gólt kapott. Az 54. percben a kapujából 20 méterre kifutva tisztázott, pechjére a labdát a kezdőkörből azonnal visszarúgták. Gól azonban nem ebből a lövésből lett, mert a labda a felső kapufáról kipattant. Érkezett azonban Guela, akinek nem volt nehéz a kapuba helyeznie, miközben a magyar kapus nagy vetődése után éppen a hálóból próbált meg kiszabadulni.
-
2009.02.28., 16:00 Premier League, 27. forduló.
2 − 1 (1 − 0) Chelsea – Wigan
részletekGól:
- Terry,
- Lampard
- ill. Kapo
-
2009.03.01., 15:00 Serie A, 26. forduló.
2 − 1 (1 − 0) Sampdoria – Milan
részletekGól:
- Cassano,
- Pazzini
- ill. Pato
-
2009.03.01., 15:00 Serie A, 26. forduló.
0 − 4 (0 − 3) Palermo – Catania
részletekGól:
- P. Ledesma,
- Morimoto,
- Mascara,
- Paolucci
-
2009.03.01., 19:00 La Liga, 25. forduló.
4 − 3 (1 − 2) Atl. Madrid – Barcelona
részletekGól:
- Forlán (2)
- Agüero (2)
- ill. Henry (2)
- Messi
-
2009.02.28., 22:00 La Liga, 25. forduló.
0 − 2 (0 − 0) Espanyol – Real Madrid
részletekGól:
- Guti,
- Raúl
