Elhalmoznák pénzzel a futballválogatottat

2009. március 2., hétfő 14:05
Betegre kereshetik magukat a magyar labdarúgó-válogatott tagjai, amennyiben sikerül kijutniuk a 2010-es világbajnokságra. Az egymillió eurós jutalom mellett az egyes selejtezőkön elért sikerekért is szépen fizet az MLSZ.

A világbajnoki részvétel kiharcolása egymillió eurót jelentene a válogatott tagjainak, erősítette meg a Nemzeti Sport információit az MTI-nek az MLSZ sajtófőnöke. 100 ezer euró járna a csoport második helyéért, azaz a pótselejtező kivívásáért.

Az eddigi legnagyobb prémiumot - 36 ezer eurót - a négy selejtezőmérkőzés közül a Máltán aratott 2-0-s sikerért kapta a válogatott. Az albánok hazai legyőzéséért, valamint a dánok elleni budapesti döntetlenért ugyanakkora összeg, 18 ezer euró járt.

Az egy meccsre járó legnagyobb prémiumot a portugáliai diadal jelentené, azért 72 ezer eurót kapnának a nemzeti együttes tagjai.

Ezekbe az összegekbe Erwin Koeman szakvezető pénze nem tartozik bele, az ő prémiumáról a szövetséggel kötött szerződése rendelkezik.

Magyarország négy meccsen szerzett hét pontjával jelenleg második a hatosban Dánia mögött. A kilenc európai csoportban az első helyezettek biztos résztvevői a vb-nek, míg a második helyen végzettek közül a nyolc legjobb játszhat pótselejtezőt.

Állítólag van miből gazdálkodnia az MLSZ-nek, hiszen két hete jelentette be Kisteleki István elnök, hogy 2009-re 2,3 milliárd forintot használhat fel a szövetség.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől