Az Inter vagy a Manchester biztosan kiesik

2009. február 24., kedd 10:44 |
A legjobb nyolc közé jutás a tét Bajnokok Ligája keddi és szerdai játéknapján, a nyolc párharcból háromszor angol és olasz csapat találkozik. A Liverpool a félelmetes formába lendült Real Madridhoz látogat, a Bayern Lisszabonban bizonyíthatja, hogy valóban Európa egyik legjobb csapata.

Négy mérkőzéssel, közte az angol és az olasz bajnoki címvédő első meccsével kezdődnek kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntői, az egyenes kieséses miatt az Inter vagy a Manchester United a márciusi visszavágón biztosan búcsúzik majd.

Mindkét csapat vezeti hazája bajnokságát, ez a párosítás a kedd slágermeccse. Az olaszok szakvezetője az a José Mourinho, aki 2004-ben a Portóval már BL-t nyert, és éppen a nyolcaddöntőben búcsúztatta Alex Ferguson Manchester Unitedét, majd a következő két évben a Chelsea edzőjeként az angol bajnoki címet is elhalászta legnagyobb riválisa elől. A portugál menedzser, amíg a londoniak edzője volt, csak egyszer kapott ki a Manchestertől, mérlege négy győzelem és 5 döntetlen.

Mourinho most sem tartotta a száját, a The Sunnak azt nyilatkozta, hogy ő tette naggyá az MU-t, a Manchester a Chelsea sikerei láttán kezdett feljavulni. „Ez rengeteg önbizalmat adott nekik, és most már sokkal jobbak, mint amikor én Angliában dolgoztam”. Játékosa, Zlatan Ibrahimovic sem sokkal maradt el edzőjétől: „Mindig ambíciózus vagyok, és meg akarom mutatni magamnak, hogy jobb vagyok Rooney-nál és Berbatovnál.”

ferg

Az Inter nem számíthat argentin védőjére, Walter Samuelre, ezzel együtt Mourinho biztos benne, hogy angliai évei alatt megtanulta legyőzni a Manchestert. „A United nem jobb csapat a miénknél, s mivel számos alkalommal csatáztunk, ismerem a játékosokat, tisztában vagyok a kvalitásokkal” - így Mourinho.

Az olaszoknak egyébként sem megy otthon rosszul az angolok ellen. Az utóbbi 10 esztendőben Olaszországban hat hazai győzelem született, és csak kétszer nyertek idegenben az angolok.

maur

Nem ez lesz az egyetlen BL-párharc a két ország csapatai között: az Arsenal kedden a Romát fogadja, a Chelsea szerdán a Juventusszal játszik, szintén Londonban.

Az Arsenalnak nem meg úgy a bajnokságban, ahogy a szurkolók várnák, a hétvégén fontos pontokat szórtak el odahaza a Sunderland ellen, már 17 pontnyira vannak a vezető Manchester Unitedtől és az utóbbi négy bajnokijukon döntetlent játszottak.

A Juventus edzője, Claudio Ranieri sikeres volt a Stamford Bridge-en, az olasszal jutott el a Chelsea története során először az európai bajnokok kupájának elődöntőjébe, ahol végül a Monaco állította meg őket, éppen öt esztendeje. 1996-ban, az idei döntő helyszínén, Rómában nyerte legutóbbi BL-trófeáját a Juventus. A Chelsea Guus Hiddink érkezése óta egészen más futballt játszik, mint Mourinho óta bármikor, mind az oda-, mind a visszavágó abszolút háromesélyes.

Az idén egészen kiváló sorozatot produkáló, de az Espanyol elleni városi presztizsmeccset odahaza 27 év után elbukó Barcelona Lyonba megy. A bajnokságot már csak hét ponttal vezető katalán csapat a 2008/2009-es szezon első fordulója után szenvedett megint vereséget. Két csapattól kaptak ki idén, attól a kettőtől, amely jelenleg a bajnokság 19. és a 20. helyén áll.

Juande Ramosszal csúcsot döntött a Real Madrid, a Tottenhamtól eltanácsolt spanyol edzőnél senki nem debütált jobban a madridi kispadon. Tavaly december 13-án a Barcelonától kikaptak, de azóta kilenc meccsen veretlen a csapata, 22 rúgott, két kapott gól a mérleg.

A Liverpoolnak viszont egyáltalán nem megy. A bajnokságban hétvégi hazai döntetlenjükkel már hét pontoshátrányba kerültek a Manchester Uniteddel szemben. Az utolsó nyolc meccsükből csak kettőt tudtak megnyerni, egyik a Chelsea elleni rangadó volt.

gerrard

Rafa Benítez, aki gyakorlatilag lemondott a bajnoki címről, a Real ellen már számíthat legjobbja, Steven Gerrard játékára: „Gerrard szerdára jó erőnléti állapotban lehet. Hétfőn még edzenie kell, majd az orvosok döntenek arról, hogy kiállhat-e a Madrid ellen. Nem lesz könnyű döntés, de nagyon bízunk abban, hogy minden rendben lesz.”

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő

Kedden:

Atlético Madrid-FC Porto

Olympique Lyon-FC Barcelona

Arsenal-AS Roma

Internazionale-Manchester United

Szerda:

Real Madrid-Liverpool

Chelsea-Juventus

Villarreal-Panathinaikosz

Sporting CP-Bayern München

Valamennyi találkozó 20.45-kor kezdődik. A visszavágókat – fordított szereposztásban és napokon – március 10-én és március 11-én rendezik.

Minden idők

Ezt tényleg felvettétek, ne!
A lengyel Arsenal-kapus akkora gólt lőtt, hogy mikor rájött, hogy nyoma marad, majdnem visszavonult.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől