Platini: az EU kivételezzen a futballal

2009. február 19., csütörtök 11:12 |
A válság, a font zuhanása és a Manchester City feltűnése miatt aktuális kérdéssé vált a futballklubok mértéktelen költekezése, mely ellen az UEFA elnöke, Michel Platini a fizetési plafon valamilyen formában történő bevezetésével védekezne. Az elképzelés szerint nem fix összeghatárokat szabnának meg, hanem minden klub bevételeinek bizonyos százalékát költhetné csak fizetésekre és igazolásokra. De ehhez az kell, hogy az EU kivételt tegyen a futballal.

Michel Platini UEFA-elnök nem véletlenül élvezi elsősorban a gazdaságilag kevésbé erős országok szövetségeinek támogatását: a válság és a klubok közti szakadék egyre nő, az elnök azt javasolja, az amerikai major-sportok ligáit szabályozó fizetési plafont vezessenek be. "A futball értékeire leselkedő veszélyeket el kell hárítani” – fogalmazott a francia sportvezető.

plat

A fizetési plafonnak több formája van, a lényege mindegyiknek az, hogy a klubok által a játékosok fizetésére fordítható összegeket kordában tartsa, és ne fordulhasson elő, hogy a gazdagabbak "ugyanolyan gazdasági vállalkozásként kezeljék a sportot, mint bármi mást” – mondta Platini Brüsszelben.

Az UEFA-elnök felhívta a figyelmet arra is, hogy a válság miatt több gazdag tulajdonos lesz kénytelen kevesebbet költeni a futballra, ezért elmozdulások várhatók az erőviszonyokban is. Ezek mind kikerülhetők lennének, ha törvények szabályoznák, mennyiből kell fenntartani egy csapatot, de Platini is tudja, ennek egységes európai megvalósítása az országonként változó adózási- és pénzügyi törvények miatt nem lesz könnyű.

"Nem akarunk semmilyen, máshol már működő rendszert átvenni, a mi helyzetünk speciális, ezért nekünk kell kitalálunk, hogyan oldjuk meg – mondta Platini, vagyis szerinte az amerikai látszatmódszer már nem segít a világ futballján, valami teljesen újban kell gondolkodni helyette.

"Egy olyan szisztéma kidolgozását készítjük elő, melyen a klubok bérköltsége mellett szabályoznánk azt is, mennyit költhetnek játékosvásárlásra. Ezek nem mindenkire vonatkozó, fix számok lesznek, hanem a klub bevételeinek bizonyos százaléka, amelyről egyelőre még nem döntöttünk" – foglalta össze a terv lényegét Platini.

Lord Triesman, az FA elnöke pártolja a javaslatot, szerinte az angol futballnak szüksége lenne gazdasági szabályozásra (a válság és a font óriási zuhanása ellenére a Premier League él és virul), de Karl-Heinz Rummenigge is úgy gondolja, a fizetési plafon komoly segítség lehet olyan csapatoknak, akik gazdaságilag kevésbé erősek, de megtartanák jó játékosaikat a gazdagok elől.

Platinit nyugtalanítja a milliárdos befektetők feltűnése is, Angliában Manchester City-ellenes intézkedésekként közölték terveit: az ottani arab tulajdonosok fontszázmilliókat sem sajnálnának játékosokért, a heti fizetéseket már 150 ezer font fölé emelték.

Probléma viszont, hogy Platini mindegyik ötlete ellenkezik az Európai Unió szabadversenyes előírásaival, vagyis a szervezetnek kivételeznie kellene a sportággal, így elhatározásait nem lesz könnyű keresztülvinnie.

Minden idők

Ezt tényleg felvettétek, ne!
A lengyel Arsenal-kapus akkora gólt lőtt, hogy mikor rájött, hogy nyoma marad, majdnem visszavonult.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől