Gulácsi kapus kivédte a leedsiek szemét

2009. február 18., szerda 11:06 |
A Hereford 2-0-ra legyőzte az angol harmadosztályban a Leeds Unitedet, a magyar kapust a mérkőzés legjobbjának választották.

Gulácsi Pétert február elején adta kölcsön a Liverpool a harmadosztályú Herefordnak. A magyar kapust saját fejlődése és az állandó játéklehetőség miatt adták oda a harmadosztályban 22. együttesnek.

Az U20-as válogatottnál első számú kapusként számításba vett Gulácsi már az első meccsén remekül védett a Cheltenham ellen – nyertek is 3-2-re –, majd a keddi bajnokin főszerepet vállalt csapata Leeds elleni 2-0-s győzelmében.

A nyolcadik leedsiek végig nagy nyomás alatt tartották a Hereford kapuját, a magyar kapus több nagy bravúrt is bemutatott. Legnagyobb védését a meccs 36. percében követte el, amikor kivédte Trundle büntetőjét.

A kevés hazai kontra közül az első félidőben Myrie-Williams, a másodikban Brandy is betalált, így nagy meglepetésre nyert a kiesés elől menekülő csapat. Gulácsi teljesítményének értékét jelzi, hogy a meccs után a mezőny legjobbjának választották.

A fiatalember 2007 nyarán került a Liverpoolhoz, először csak egy évre, kölcsönbe. Teljesítményével elégedettek voltak, tavaly szeptemberben végleg szerződtették, és már a felnőttkeretbe is bekerült.

Minden idők

Ezt tényleg felvettétek, ne!
A lengyel Arsenal-kapus akkora gólt lőtt, hogy mikor rájött, hogy nyoma marad, majdnem visszavonult.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől