Ronaldinho aktnaptáras házinyúlra lőtt
„Együtt szoktunk szórakozni. Igen, gyakran látjuk egymást és úgy szólítom, én kis gauchóm" - állította nemrég Ronaldinhóról a 26 éves Alina Domingos. A brazil hölgy a Milan tévécsatornájánál dolgozik riporterként. Domingos azt is sejttette, több is van közöttük valamiféle partibarátságnál, de nem mondta ki, hogy járnának.
A brazil szépség nem igazi sajtómunkás, modellként érkezett Milánóba, miután vezető divatcégeknek is dolgozott, és élt Párizsban, illetve Moszkvában is. Domingos 2007 óta dolgozik a Milan Tv-nek. A focival nem ez az egyedüli kapcsolata: maga is játszik a modellekből álló Beautiful Teamban.
A brazil hölgy nemcsak ruhában szokott fotózkodni, nemrég készített honfitársával, Regina Foresivel aktnaptárt a For Men című magazinnak. Ennek okán beszélt arról is, hogy nem kedveli az olasz férfiakat, mert őket csak az egyéjszakás kalandok érdeklik.
Domingos honlapjáról az is kiderül, eddig nem Ronaldinho, hanem Kaká volt a kedvence, akit a világ legnagyszerűbb futballistájának nevezett.
Ronaldinhóval könnyebben összefuthatott, mint a vallásos, visszafogott életű és egyébként is házas Kakával. A Barcelonából érkezett aranylabdás játékos nemrég magyarázta el a La Stampának, hogy nincs azzal semmi baj, hogy nagy partiarc hírében áll. „Munka után szeretek szórakozni, erre vannak az éjszakai klubok, nem? Pokolba az erkölcscsőszökkel!"
A brazil klasszis a közelmúltig nem fért be a Milan kezdőjébe, mert Carlo Ancelotti úgy érezte, nélküle is megtalálta az egyensúlyt a csapaton belül. A múlt hét végi, Reggina elleni 1-1-en azonban már kapott 65 percet.
