A vendég Juventus kezdte jobban a meccset és a 11. percben Camoranesi beadását a cataniai védők mögül kibújó Iaquinta fejelte be. A csatár örömében félmeztelenre vetkőzött, amiért megkapta a sárgáját, ami nagyon sokba került neki. Egy perc múlva ugyanis jött a második, miután rácsúszott Ptenza lábára, és alig 12 perc eltelte után már mehetett is zuhanyozni.
A második félidő legelején egyenlített a Catania. Mascara bombáját Buffon oldalra ütötte, de éppen a hatalmas sebességgel érkező Morimoto elé, aki egyből be is vágta a labdát.
Sokáig úgy tűnt marad az 1-1, volt egy tizenegyesgyanús szituáció, de a bíró nem látott kezezést, így elmaradt a büntető.
A hosszabbítás pillanataiban egy baloldali beadás után az ötösön álló, csereként pályára lépett Terlizzi hatalmas lyukat rúgott. A labda a kilenc perce pályán lévő Poulsen elé pattant, aki egy igazítás után bevágta a jobb alsó sarokba. Nyert a Juve, így megelőzte a Milant és hét pont hátránnyal üldözi a vezető Intert.
Simán nyert a Roma, 2-0-s vezetésük után emberhátrányba kerültek, miután Taddei megkapta második sárgáját. De csak 15 percig tartott az emberhátrány, mert Scullit is kiállította a játékvezető. A végén még Julio Baptista is betalált, így sima lett a vége.
Az utolsó pillanatokban szerzett gólok fordulója volt, hiszen a Fiorentina a 90., az Udinese a 92. percben lőtt góllal nyert, a hét vasárnap délutáni meccsen öt kiállítás volt.

