Beckham már megegyezett a Milannal

2009. február 6., péntek 13:57 |
David Beckham megegyezett az AC Milannal arról, hogy 4,5 millió eurót fog keresni a szezon végéig, ha marad, írja a pénteki La Gazzetta dello Sport.

A lap úgy tudja, a felek kétéves szerződésben gondolkodnak. A Milan ugyanakkor még nem kezdte meg a tárgyalásokat a 107-szeres angol válogatott középpályás amerikai klubjával, a Los Angeles Galaxyval, de kész ötmillió eurót fizetni a 33 éves sztárért.

Beckhamnek, aki eddig öt mérkőzésen két gólt lőtt és két gólpasszt adott a piros-feketék színeiben, március 9-én kellene visszatérnie az amerikai profi bajnokságba (MLS), ekkor jár le kölcsönadási szerződése. A Galaxyval kötött megállapodása 2011-ig érvényes, és évi 7,8 millió eurót garantál neki, emellett megtarthatja reklámbevételeit. Ezekkel Milánóban is maga rendelkezhetne, ugyanakkor az újság szerint beérné jövőre nettó 4,5 millió euróval is.

A Manchester Unitedben és a Real Madridban is szerepelt Beckham azért is maradna a Milanban, mert nem tett le arról az álmáról, hogy ott legyen az angol válogatottban a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon:

Beckham végleges szerződtetésében Carlo Ancelotti vezetőedző is bízik, ezért benevezte az UEFA-kupa további küzdelmeibe.

Bruce Arena, a LA Galaxy vezetőedzője a klub honlapján azt mondta, mindent elkövetnek, hogy Beckham ne távozzon a csapattól. „Ez üzleti kérdés, és mi mindent elkövetünk, hogy óvjuk a Galaxy értékeit és érdekeit. Sok érdekes dolgot olvasok mostanában, és őszintén megmondom, csak mosolygok ezeken, vicces, ami a színfalak mögött zajlik. Minden, amit teszünk, a Galaxy érdekeit fogja szolgálni.”

Michel Platini is hozzászólt az ügyhöz. Az UEFA elnöke azt mondta a Canadien Pressnek , hogy etikai kérdésről van szó. Ironizálva jegyezte meg, a probléma nem is annyira Beckhammel van. „A Milan három hónapra kölcsönvette. Ilyen alapon miért ne lehetne egy játékost egy meccsre, vagy akár egy döntőre is kölcsönvenni?”

Minden idők

Ezt tényleg felvettétek, ne!
A lengyel Arsenal-kapus akkora gólt lőtt, hogy mikor rájött, hogy nyoma marad, majdnem visszavonult.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől