A Real Madrid mindenhatónak véli magát
Felpörögtek az események a Real Madrid két új játékosának, Klaas-Jan Huntelaarnak és Lassana Diarrának az ügyében. Mint arról korábban beszámoltunk, a spanyol bajnoki címvédő mindkét téli igazolását szeretné benevezni a Bajnokok Ligájába, a szabályok értelmében azonban csak egy játékost indíthatnak az egyenes kieséses szakaszban, aki az aktuális szezonban pályára lépett az UEFA-kupában.
A madridiak először Michel Platinihez fordultak, de az UEFA elnöke késedelem nélkül közölte velük, hogy a szabályok rájuk is vonatkoznak, nevezzék be azt a játékost, akire nagyobb szükségük van. Ehelyett a Real elnöksége összeült, és úgy döntött, megkísérli az UEFA döntőbizottságát meggyőzni, majd ha ott sem jár sikerrel, egészen a legfelső sport döntőbírósághoz, a CAS-hez fordulnak.
Az UEFA-nak nem tartott sokáig állást foglalnia a kérdésben, egy nappal a madridiak beadványának beadása után meghozta ítéletét az európai fociszervezet: a Real Madrid nem nevezheti mindkét játékosát.
Megvan tehát az ítélet, amelyet már meg tudnak támadni a spanyolok a CAS előtt, az viszont továbbra is kérdés, mire hivatkozva próbálják elérni, hogy mindkét játékosuk játszhasson a BL-ben. Erről még a hagyományosan jól értesült Marca sem tud sokat, csak annyit jegyeznek meg, hogy a Real Madrid szerint „nem követtek el hibát, amikor azt gondolták, Diarra és Huntelaar benevezhető”.
A Madridnak most három munkanap áll rendelkezésére, hogy hivatalosan a CAS elé vigye az ügyet, a szervezetnek pedig három hét áll rendelkezésére, hogy meghozza döntését, a Bajnokok Ligája nevezési határideje ugyanis január 31-én lejár. A Real Madrid a Liverpoolal találkozik a nyolcaddöntőben, és nem mondható a párharc esélyesének – ahogy a spanyol bajnokság is elmenőben van, így nem csoda, hogy nagyon kaparnak.
