Senkinek sem hiányoztak a világklasszisok
A legtöbb nagy név – szinte egy komplett támadósor – a franciáknál maradt otthon. David Trezeguet az elveszített vb-döntő óta volt kegyvesztett Domenech kapitánynál, és a Juventusban hiába produkált remek szezont, mégsem kellett.
Saha sorozatos sérülései és kevés játéklehetősége okán, Wiltord hanyatló formája miatt maradt ki. A marseille-i Cissé az utolsó pillanatig a keret tagja volt, de a kapitány inkább az újonc, első meccsén rögtön két gólt szerző Gomist vitte ki helyette.
Kimaradt a Roma középső védője, az Inter elleni kupadöntőn pazar gólt vágó Mexes és a már az Eb előtt az Arsenaltól a Milanba szerződött középpályás, Flamini. A franciák elbuktak már a csoportmeccseken, összesen egy pontot szereztek, ezzel csak a 2004-es Európa-bajnok görögöket előzték meg.
Raul, Morientes, Tamudo, Guti
Komoly támadók maradtak ki a spanyoloknál is. Morientes és Tamudo mellőzése koruk és idei formájuk alapján érthető is, de a Real Madrid bajnoki címéhez vastagon hozzájáruló Raul be nem hívásából Aragones kapitány egyértelműen hiúsági kérdést csinált.
A Real csapatkapitánya 30 éves kora ellenére sem mondja le a válogatottságot, bízik benne, hogy az Eb után hivatalba lépő új kapitány már számolni fog vele. Nagy szükség a jelek szerint nem volt rájuk, a spanyolok 44 év után nyertek komoly tornát. Mostanában Raul lehet az egyetlen szomorú spanyol.
Nem kellettek a milanosok
Az olaszoknál is egy támadó, Inzaghi kimaradása jelentett meglepetést. Bár sosem technikai tudásával emelkedett ki, nála igaz volt a mondás: még a hátáról is bepattan a labda. Kimaradt Gilardino is, aki az idény során klubjába, a Milanba sem fért be nagyon.
A világbajnok Oddónak sem volt sansza – akinek talán még most sem bocsátották meg, hogy Dzsudzsák hülyét csinált belőle –, és valószínűleg kerettag lenne a válogatottságot tavaly lemondó Totti és Nesta is. A 2006-os vb-n kiemelkedően jó és abban az évben aranylabdás Cannavaro négy nappal a rajt előtt szenvedett bokaszalag-szakadást.
Hiányzásuk érzékenyen érinthette a csapatot, mert bár a csoportkörből még továbbkínlódták magukat, nem játszottak sem szépen, sem eredményesen, és a későbbi győztesek a negyeddöntőben kiejtették őket.
Egy Altintop igen, egy Altintop nem
Három nagy név hiányzott a törököktől is, kimaradt Bastürk a Stuttgartból és Halil Altintop a Shalkéból. Számára ez azért is lehet fájó, mert testvére ott volt a kontinensvetélkedőn. A legnagyobb név egyértelműen Hakan Süküré, aki a kapitány Fatih Terim döntése értelmében már nem fér be a legjobbak közé.
Sükür valószínűleg készült is a kapitány ócsároló nyilatkozatokkal, de a helynén játszó Nihat a csehek ellen három perc alatt szerzett két góljával megmentette Terimet a kínos magyarázkodástól. A törökök aztán a legjobb négyig mentek, és ott is csak nagy csatában buktak, ma már aligha emlegeti bárki az otthon hagyottakat.
Az ész és az erő hiánya
Két nagy név nem volt ott a hollandoknál, úgy tűnt, a csapat játékából Seedorf munkabírása és intelligenciája hiányozni fog. A mutatott játék alapján nem hiányzott, a leglátványosabb futballt éppen Van Basten csapat játszotta, más kérdés, mindez csak a negyeddöntőre volt elég. Persze a liverpooli Babel gólerőssége is hasznos lett volna a csapata számára, és lehet, hogy eredményességben előbbre jutnak, ha a sérült támadó ott lehet a tornán.
Két korábbi meghatározó játékos, Nedved és Rosicky hiányzott a cseh csapatból. Előbbi lemondta a válogatottságot – hiába könyörögte vissza szinte mindenki –, utóbbi januárban sérült meg. Korábban azt mondták, állapota rohamosan javul, ennek ellenére fél év alatt sem sikerült felépülnie teljesen. Miután a csehek a csoportkör után elbúcsúztak, nem kérdéses, hiányuk jelentősen befolyásolta a csapat szereplését.
Kahn méltó örököse
A németeknél a kapus Hildebrand Lehmann fúrása nyomán került ki a keretből. Hiába védett remekül az egyébként gyengén teljesítő Valenciában, idősebb kollégája – komoly vetélytársat látva benne – keresztbe tett neki. A másik hiányzó az elmúlt világversenyeken megbízhatóan teljesítő, de nem éppen látványos játékával, inkább munkabírásával kitűnő leverkuseni Schneider volt.
A horvát Eduardo még az év elején sérült meg egy brutális belépő nyomán, míg a portugál Maniche hiába lőtte a négy évvel korábbi torna egyik legszebb gólját, gyenge szezonja zárásaként nem fért bele Scolari kapitány keretébe. A brazil minden követ megmozgatott Figo visszatérése érdekében, eredménytelenül.
