Meghökkentően jót játszottak a svájciak és a törökök
Nagyon fontos meccs előtt álltak a csapatok. Tudták, amelyikük veszít, búcsúzik. A svájciak kényszerből változtattak, a sérült Frei helyén a 20 éves Derdiyok kezdett.
A kezdeti tapogatózás után, ami hatalmas birkózást jelentett, a törököké volt az első veszélyes akció. A folytatásban is ők voltak aktívabbak, egy ideig. Az égiek nem pártolták a résztvevőket, tíz perc után elkezdett szakadni az eső. Negyed óra alatt egyetlen kapura lövést sem regisztrálhattunk.
Aztán a 19. percben a svájci török Gökhan Inler unta meg a pepecselést, a csúszós talajt kihasználva suhintott 30 méterről. Majd Yakin tett ugyanígy, mindkétszer jól védett Volkan. Néhányszor vicces jelenetek alakultak ki, a tócsákban megálló labdát négy-öt játékos vette körül.
A játéktér és az időjárás irreálissá tett minden elképzelést. Arda egy nedves szituáció után a kapufára fejelte a labdát. A svájciak alkalmazkodtak jobban a körülményekhez. A 32. percben Derdiyok lépett ki a leshatárról, Volkan értelmetlenül futott ki. Középre adása megállt egy tócsában, de nem annyira, hogy Yakin ne tudjon odaérni. Ezzel a góllal vezetett Svájc. Ahogy a német-lengyel Podolski sem őrjöngött gólja után, úgy a svájci-török Yakin is visszafogottan ünnepelt. Yakin két perc alatt duplázhatott volna, de négy lépésről kihagyta a ziccert.
A félidő utolsó húsz percében magabiztosabbak voltak a hazaiak, szebb akciókat vezettek, megérdemelten mentek 1-0-ra.
Két cserével frissített Fatih Terim, a szünet után a törökök neki is estek a svájciaknak, akik gyors kontrákkal továbbra is veszélyesek voltak. Az 57. percben remek akció végén egyenlített Törökország. Nihat beadását a csereként beállt Semih Sentürk fejelte a kapuba. Felpörgött a meccs, hatalmas iramban folytatták a csapatok, a svájciak mindent beleadtak.
A döntetlen egyik csapatnak sem volt jó, csak a portugáloknak, így mindkét gárda óriási rohanásba kezdett, mindkét kapu előtt hatalmas ziccerek maradtak ki. Egyik oldalon Nihat, a másikon Yakin hibázott.
A hajrában mindkét csapat cserélt, az utolsó pillanatokban még a svájciak szorongattak, de a végén jött a slusszpoén. Arda Turan lépett meg egy labdával a bal oldalon, néhány csel után 17 méterről bombázott, a labda megpattant Müller sarkán, és a tehetetlen Benaglio felett a hálóba hullott. Eldőlt. Svájc két mérkőzés után pont nélkül kiesett. A törökök visszahozták reményeiket.
Nagyszerű mérkőzést játszott a két csapat, az első félidei felhőszakadás is csak izgalmasabbá tette a dolgokat. Mindkét kapu előtt sok helyzet alakult ki, de míg Volkan Demirel többször is lehetetlen helyzetben hárított, addig a svájci portásnak kétszer is pechje volt. A helyzeteit jobban kihasználó Törökország nyerte a mérkőzést. Az utolsó fordulóban a már továbbjutott Portugália mellett a török-cseh meccs győztese juthat a nyolcba.
Jakob Kuhn
Nagyon csalódott vagyok. A csapatomnak nem tehetek szemrehányást, a játékosok mindent megpróbáltak. Az egész tornán rendkívül balszerencsések voltunk, sérülések sújtottak bennünket és kétszer szenvedtünk érdemtelenül vereséget. Ilyen a futball, hiába tettünk meg mindent a továbbjutásért. Emelt fővel búcsúzunk, nem történt tragédia, Svájc túl fogja élni a kudarcot. Portugália ellen is a maximumot nyújtjuk majd, meglátjuk, ez mire lesz elég.
Fatih Terim
A szünetben azért imádkoztam, hogy álljon el az eső. A meccs előtt nem bántam volna, ha egy kicsit esik, de ekkora záport nem kívántam. Át kellett alakítanunk a taktikánkat, hiszen eredetileg azt terveztük, hogy sokat járatjuk a labdát és lapos passzokkal építjük a támadásainkat, erre azonban nem volt lehetőség, mert a labda megállt a vízben. Ezért módosítanunk kellett, ez viszont nem ment könnyen, nagyon örülök, hogy szerencsésen cseréltem és Semih egyenlített. A mai győzelem hitet ad nekünk a csehek elleni sorsdöntő meccs előtt.


















