Csak Ronaldo miatt fáj a törökök feje
Nagyszerű hangulat uralkodott a Stade de Genéve-ban a portugál-török mérkőzés előestéjén. A portugálok edzését vezényelte Luiz Felipe Scolari. A jó hangulat mögött már kitapintható volt a felfokozott várakozás a ma esti meccs miatt.
Scolari 2002-ben a vb-n, a brazilok kapitányaként találkozott a törökökkel, és az a véleménye, hogy remek, magas játékintelligenciával rendelkező, technikás futballistákból álló, dél-amerikai stílusban játszó csapatuk van. A brazilok azon világbajnokságon kétszer is megverték a törököket, előbb a csoportmeccsek során 2-1-re, majd az elődöntőben 1-0-ra.
A portugál lapok arra számítanak, hogy a válogatott 4-3-3-as hadrendben veszi fel a küzdelmet. A hátsó alakzatot Bosingwa, Ricardo Carvalho, Pepe és Paulo Ferreira alkothatja, előttük Petit segíti a védekezést. Mellette Joao Moutinho és Deco lehet két középpályás. Nuno Gomes az előre tolt támadó, aki mögött Ricardo Queresma és Cristiano Ronaldo kap lehetőséget. Valószínű, hogy Simao csak a kispadon kezdi az Eb-t.
Fatih Terimnek csak Ronaldo kikapcsolása okoz fejfájást. Minden bizonnyal Hakan Baltával fog találkozni a portugálok zsenije, de ahogy fogalmazott, ez nem azt jelenti, hogy egy embertől várja a megoldást, csapatként kell védekezni a Ronaldo által vezetett portugál rohamok ellen. Terim elismerte, jelentős meglepetések nem lesznek kezdő tizenegyében.
A két együttesnek ez lesz a hetedik hivatalos, egymás elleni mérkőzése. Legutóbb a 2000-es, korábban az 1996-os Eb-n találkoztak, mindkétszer Portugália nyert, Hollandiában 2-0-ra, Angliában 1-0-ra. Törökország csak egyszer győzte le Portugáliát. Kettejük első mérkőzésén, barátságosan, 1955-ben, 3-1-re. Utoljára 1965-ben tudtak a törökök gólt rúgni a portugáloknak.
Luiz Felipe Scolari
A középpályássorunkat Európa bármely válogatottja megirigyelné. Tudom, hogy erősek vagyunk, szeretnénk a döntőig eljutni, de előbb az első meccsre kell koncentrálni. Négy éve kikaptunk a premieren a görögöktől, az sokaknak nagy lelki terhet jelentett. Győzelemmel kell kezdenünk, hogy a végén is jó hangulatban legyünk.

















