Jó estét! Zürich, Letzigrund a mérkőzés színhelye. Nem tudtuk, hogy a románoknak is van himnusza, addig elszívunk egy cigit!
Úgy emberileg, mint szakmailag sajnálom az olaszokat. De ma, a franciák elleni, khm, csodafoci után meglesz az első győzelem is. Arrivederci!
Így van, be kell fújni minden lest. Erősebb a kezdő, az biztos. Öt percet adunk még a románoknak, hogy tartsák a 0-0-t
I. félidő
1'
Az olaszok kezdték a találkozót.
1'
Az első helyzet a románok előtt adódott, de Mutu fejese fölé szállt.
A románok célja szar játékkal továbbjutni. Jó játékkal nem nagy kunszt. Mintha a négy évvel ezelőtti görögök is így nyerték volna meg a Eb-t. Klassz lenne egy jó kis román-osztrák döntő.
4'
Nagy iramban kezdtek a csapatok, de eddig jelentős helyzetet nem sikerült kialakítaniuk.
4'
Del Piero próbálkozott lövéssel, de közbeléptek.
Egyes román tudósok szerint a románok a rómaiak leszármazottai. Nem értem, miért nem valami klasszabb nemzetet választottak. Mondjuk a bolgárt vagy a szlovákot.
Kíváncsiak lennénk, hogy valaki miért szurkol a románoknak, a szar játékot kedveli, vagy nég nindig Hagi miatt
6'
A románok stabil védekezésével eddig nem tudnak mit kezdeni az olaszok, míg a túloldalon folyamatosan Mutut igyekeznek megjátszani.
Én most megyek ki cigizni, remélem 2-0-ás román előnyre jövök vissza.
most jön Pirlo és Toni bólinthat
Így van Fabio, a kötény belefér, bármikor. Ha nem gólra játszanák a focit, akkor tuti, hogy kötényre menne.
10'
Camoranesi indította remekül Del Pierot, de mentettek előle, majd Perrotta beadását kifejelték a Juventus támadója elől. Eddig a meccs legnagyobb helyzete volt.
12'
Tamast kellett az oldalvonal mellett ápolni.
12'
Pirlo beadását fejelték ki a román védők.
13'
Camoranesi adott középre, Toni alig maradt le a labdáról.
Azért annak örülünk, hogy Donadoni nem mackófelsőben vállalja a harcot, ellentétben Piturcával.
Már többféle módszerrel próbáltam leszokni a cigiről. A legemlékezetesebb a biorezonanciás kísérletem volt. Délután 5-kor elvégezték rajtam a kezelést, de kiszúrtam velük, 7-kor már vígan dohányoztam.
Piturca mindig az ellenfélhez választ öltözéket.
Aha, sarokkal is ér kötényt adni
16'
Mutu kapott remek kiugratást, de a hosszú sarokra tartó ballábas lövését védte Buffon.
Ha Buffon jobb helyre üti ki, indulhatott volna a kontra, az ilyet meg kell fogni, és támadni belőle.
16'
Grosso beadását Toni fejelte fölé.
17'
Tamas 35 méteres bombáját a bal alsó sarok elöl ütötte ki Buffon.
Ajaj, ajaj, ezért nem kell ennyire rohangálni, nagyon durva ütközés, minimum két sárga lap. Szándékosan lefejelték egymást.
Buffon megint elszúrta.
20'
Chivu ballábas szabadrúgása Panuccin megpattant és a jobboldali kapufáról vágódott ki.
Nem tetszik ez nekem, arról volt szó, hogy szar játékkal nyerjük meg az Eb-t.
20'
Rat és Radoi fejelt csúnyán össze, percekig kellett ápolni őket.
Jobbulást Radoi!
22'
Radoi sérülése súlyosnak tűnik, ezért valószínűleg cserélni kell.
Jó lesz ez, oldalról sokkal több labda jön be, mint a hollandok ellen.
23'
Petra beadását Zambrotta fejelte ki.
Egyszer, minden segítség nélkül, 82 napig nem dohányoztam. Hol szoktam rá vissza? Bukarestben.
26'
Grosso beadásáról Del Piero centikkel maradt le.
Nem hiszem el, Toninak az kéne, hogy Kahn mellett üljön az öltözőben.
27'
Camoranesi jobboldali beadását Toni alig fejelte mellé.
Na be kell verni, ha bemegy, az gól
28'
Rat ballábas lövése alig kerülte el az olasz kaput.
A most beállt Dicát a Catania akarja leigazolni, ahol a Steaua egykori mestere, Walter Zenga az edző.
A román válogatottban két játékos dohányzik, az egyik a kapus Lobont, a másik nem jut az eszembe.
32'
Zambrotta beadását Toni csak megcsúsztatni tudta.
32'
Del Piero 22 méteres szabadrúgása méterekkel szállt fölé.
A romániai felnőttek 30 százaléka dohányzik, ebből 44 százalék férfi. Az orvosok évente 8500 új tüdőrákos esetet fedeznek fel, amelyek 85 százalékát a dohányzás okozza.
Mutu a másik, nem? Nála már találtak cigit, úgy hallottam
Camoranesi ma csak kinézetre indián egyelőre, nem az a medveölő forma.
Igen, Mutuból kinézem, hogy dohányzik. Az előbb, amikor közelről mutatták, kidudorodott a doboz a hátsó nadrágzsebéből.
Az komoly cím: Havasalföld díszpolgára, mindenki irígyli Rat-tól
Onnan már nem kell passzolni, Perrotta fonnyadt brokkoliként oldotta meg.
Ratnak még mindig jobb Havasalföld díszpolgárának lenni, mintha olasznak.
39'
Zambrotta beadását Toni lefejelte, de a berobbanó Perrotta elől az utolsó pillanatban menteni tudtak.
40'
Toni fejesét Lobont hatalmas bravúrral védte. Még ugyanebben a percben a román kapus újabb bravúrt mutatott be, amikor a gólvonalról ütött ki egy labdát.
Brit tudósok szerint a dohányos kapusok a nikotinéhség miatt a félidők utolsó perceiben kapják a legtöbb gólt.
Nagyon nyomunk, most már tényleg benne van a gól.
Mutu rúgta fel Pirlót, amiért jogosan kapott sárga lapot.
Nem hülyék ezek a brit tudósok. Kutatásuk szerint a dohányos mezőnyjátékosok szintén a félidő utolsó perceiben kapják a legtöbb sárga lapot.
Az összes északi vakot vissza az egész éves éjszakába, elég lesz most már ebből. Ha valaki még egyszer meri dícsérni a játékvezetést, annak hörcsög az anyja.
45'+3'
Toni fejelt teljesen szabályos gólt, de a játékvezető les címén nem adta meg.
Brit tudósok azt is kimutatták, hogy a dohányos szakkommentátorok egyáltalán nem szokták értékelni a félidőt. (Azt viszont nem értem, hogy a semmire sem jó ismétlés alapján hogyan lehet szabályosnak nevezni Toni gólját. Lehet, hogy az volt, de az ismétlés alapján nem lehetett megállapítani. Olyan ez, mint amikor félpályáról ordibál a pali a Fradi pályán, hogy les, les!)
Ez most egy olasz vasárnapi tempó, feljebb kéne pörgetni a játékot.
OK, OK védjük meg a bírókat, akiket amúgy is mindenki nagyon szeret. Rengeteg olyan szurkolói rigmust ismerünk, ami a bírókat méltatja. Toninak Inzaghi mezben kellene visszajönni, mert akkor lesről is megadnák a gólját.
Péter megmondta, hogy az rossz lenne az olaszoknak, ha kiesnének. Köszönjük!
Tényleg szabályos gól volt. Hát, nem lennék most szegény olaszok helyében.
II.félidő
46'
A szünetben egyik csapat sem cserélt.
47'
Pirlo beadását Lobont ütötte el Toni elől.
A romániaiak 19 éves korukban kezdenek el dohányozni, de a rászokók legnagyobb része ennél sokkal fiatalabb, amikor cigarettázni kezd: 34,5 százalékuk 15 és 25 év közötti. A megkérdezettek 12 százaléka közölte, hogy 15 éves kora előtt gyújtott rá először.
Középen előre felé nem lehet indítani, a szélen kéne lemenni az alapvonalra, és beadni.
51'
Pirlo előreívelését Toni fejelte le Del Piero elé, de a visszafutó román védők felszabadítottak.
Így van Panucci, 1 méterről nem hibázott, ezen az Eb-n ennek is örülni kell. Panucciban mindig benne van a gól.
54'
Mutu lőtt 22 méterről, de Buffon vetődve védett.
Vezetnek a románok! Egy román előre ívelés után Zambrotta rosszul fejelte vissza a labdát Bufonnak, a mögötte helyezkedő Mutu kilépett és kaspásból a jobb felső sarokba bombázott.
Ej, de bosszantó lehet. Most még mindig csak 1-1 lenne, ha a bíró megadja azt a szabályos gólt.
Egyenlítettek az olaszok. Pirlo baloldali szögletét Perrotta fejelte vissza középre, Tamas lyukat rúgott, érkezett Panucci, aki két méterről nem hibázott.
Nem volt ez les?
Vicceltem.
Les, les, les, csak azért is les! :)
Ez ki? Jézusúristen. Ez a Nicolita melyik szénbánya díszpolgára?
Chivu kapott jogosan sárga lapot Del Piero felrúgásáért.
Az viszont baromi bosszantó lehet, hogy most 2-1-re vezetnének az olaszok, ha a bíró megadja azt a szabályos gólt.
59'
Petre lövésébe Grosso vetődött bele.
Pirlo rúgta fel Nicolicát, egy sárgáért cserébe.
Csússz rá, vetődj be. Toniban még mindig benne van az az egy gól.
62'
Del Piero adta középre a labdát, de Toni lemaradt róla.
64'
De Rossi lövése Del Pieróról pattant ki.
Megjött a játék Cassano-val, meg kellene menteni Donadonit.
Ne védd ki! Erre semmi szükség nincsen. De Rossinak gólt kellet volna szerezni, valahogy be kell gyötörni. Roby Baggio állítólag mégis befért a keretbe.
Most kimegyek dohányozni, hátha lőnek addig az olaszok egy-két lesgólt.
70'
Román helyzet után az utolsó pillanatban mentettek az olasz védők.
71'
Zambrotta ívelt messziről, Lobont védett, de az olaszok reklamáltak, hogy már a gólvonalon belülről. Pedig nem is.
Bent volt az szerintem. Szegény, szegény olaszok, nagy a bírói nyomás.
Goian elvitte a labdát, sárga lapot kapott érte, így kikell hagynia a következő meccset.
73'
Parádés olasz akció végén Cassano emelt be, Toni mellel tette vissza a labdát, De Rossi fejesét azonban nagy vetődéssel védte Lobont.
A 2007/08-as szezonban Goian kapta a legtöbb lapot (9 sárga, 1 piros) a román bajnokságban.
Lejött az olaszok kedvence Del Piero.
Igazság a világnak! Takarodjatok! Csaló banda! Buffon kézzel-lábbal hárított.
79'
Zambrotta egy percen belül kétszer is jól ment el a jobboldalon, de beadásából egyszer sem lett komoly helyzet.
79'
Panucci hibázott és Nicolita elől az utolsó pillanatban mentett De Rossi.
80'
Panucci lerántotta Niculaét, amiért tizenegyest kaptak a románok.
81'
Buffon kivédte Mutu jobb alsó sarokra tartó tizenegyesét!
Panucci nagyon látványosan fogta Niculaét, a 11-es jogos volt. Mutu meg rendes, mégiscsak Olaszországban játszik. Mekkora nagyságról tesz tanúbizonyságot, nem akarta a kenyéradóit még nagyobb bajba sodorni.
11 km-t a Szigeten is lehet futni, Camoranesi nem csinált ma semmit. Nincs ajándék tizenegyes?
Camoranesi helyett Ambrosini folytatja.
Toni mindent megtesz, igazán jöhetne egy teljesen kamu tizenegyes. Légyszi spori!!!!!!!!
Megint jönnek a kritikus utolsó percek. Megjósolom: ha nem kapunk gólt, akkor legalább döntetlen lesz.
87'
Toni reklamált teljesen feleslegesen a román kapu előtt.
88'
Cassano szinte az alapvonalról lőtt kapura - fölé.
Ennek a bírónak is kenőkéssel kéne levágni a karját, mit fújt össze ezen a meccsen?
A most beállt Cocis természetesen Kocsis. Az összképet színesíti, hogy ugyanakkor Razvan, aminek magyar megfelelője nincs. Kolozsváron született.
De Rossi kapott sárgát Contra felrúgásáért.
Mi meg a franciákat szoktuk megverni, de ha nem is mindig, akkor most már tényleg csak ez maradt. Magyar szemmel is csalódás volt a meccs.
Ha világbajnok lennék, nem bánkódnék annyira egy vacak kis Eb-kudarc miatt. Mi a hollandok ellen játszunk az utolsó csoportkörben, akiket meg szoktunk verni. Megyek cigizni.















