A végén úgyis a németek győznek
A B csoport első mérkőzése, a horvát-német összecsapás a győztese gyakorlatilag a nyolc közé küzdheti magát, így várhatóan nagy csata lesz.
Mind a két együttes győzelemmel kezdte az Eb-t, de a játékuk között hatalmas különbség volt. A németek könnyed, magabiztos játékkal verték a lengyeleket, a horvátok produkciója viszont egy kicsit sem volt meggyőző. A találkozó 4. percében szerzett büntetővel győzték le a házigazda osztrákokat. A mérkőzésen mutatott teljesítmény egészen biztosan kevés lesz a németek ellen.
Michael Ballack csapatkapitány úgy érzi, bár jól ment a németeknek, van még miben javulniuk. Szerinte senkit ne tévesszen meg a horvátok első meccsen mutatott játéka, mert Bilic csapata sokkal többre is képes. Sokkal támadobb futballt tud bemutatni, mint tették azt a lengyelek.
A két együttes hétszer találkozott korábban. A horvátoknak csak egyszer sikerült nyerniük, a németeknek 5-ször, egyszer döntetlen született. A horvátok az 1998-as vb-n győzték le a németeket, akkor alaposan kitömték mai vetélytársukat, 3-0-ra nyertek a horvátok. Semleges pályán ezen a horvát sikeren kívül két német győzelem született. A németek 7, a horvátok 4 nemzetközi mérkőzés óta veretlenek.
Két olyan játékos van, aki sárga lap esetén kénytelen kihagyni a következő találkozót. A horvátoknál Robert Kovac, a németeknél Bastian Schweinsteiger veszélyeztetett. A horvátoknál Petric a 25., a németeknél a legutóbb két gólt szerző Lukas Podolski az 50. válogatott meccsére készül.
Slaven Bilic
Ha legjobbunkat nyújtjuk, megvan a reális esélyünk rá, hogy már most továbblépjünk. Le kell, és le is tudjuk győzni a németeket.
Joachim Löw
Óvatosnak kell lennünk, mert remek csapat ellen játszunk, amely bizonyára sokkal veszélyesebb lesz, mint a lengyelek. Van még mit javulnunk, de ez együtt is azt hiszem, nyerni fogunk, mert nyugodtan akarjuk várni a harmadik fordulót.

















