Aki az osztrákoknak szurkol, ide!
Boldogan hallgatuk végig mindkét himnuszt, mert a német dallamát is osztrák szerezte, Haydn. Sőt, az osztrák császár himnusza volt, aztán kölcsönvették. Egészségükre, szép dal. Az osztrákot Mozart szerezte, 19 napnapal a halála előtt.
bocsánat, bocsánat, csak beleszorult a fejem egy söröskorsóba, és nem értem el a billentyűzetet...
Ideje lenne felfogni a kedves osztrákoknak, hogy ők is németek...
4'
Klose gurított középre az ötös jobb sarkától, a labda jó volt, de Gomez lábá előtt fölpattant, így a csatárról felpörgött. Behullott volna, de Garics György a vonalról háttal állva kifejelte.
Tanulatlan kollégám figyelmét kénytelen vagyok felhívni a tényre, miszerint másfél csapat van a pélyán, és azok a kedves emberek, akik piros felsőben szaladgálnak, a házigazdák, ilyeténképpen a kiszolgálás a feladatuk. Mondhatnók: azért vannak ott, mert itt laknak, semmilyen egyéb esetben nem jöhetett volna létre ez a mérkőzés
14'
Gomez húzott el a bal oldalon, vissza lőtte a labdát a tizenhatoson helyezkedő Klosénak, de a lövését blokkolták.
Eddig minden az elképzelések szerint alakul. Fullasztják magukat a németek, lehet kontrázni. Ivanschitz pedig először tudott az Eb-n értelmeset passzolni.
16'
Ivanschitz ment el kétszer a jobb oldalon, de mindkét beadását kifejelte a német védelem.
Az első német gól...
Felhívnám német szurkolótársam figyelmét, hogy lejárt szavatosságú érveléssel próbálja összebarátkoztatni a két nemzetet. Persze a meccs után lehet, hogy a németek szeretnének majd osztrákok lenni.
19'
Ümit Korkmaz remekül adott be a jobb oldalról, de Harnich ügyetlenül vette át a labdát, és a védők fölszabadítottak.
21'
Aufhauser lőtt 22 méterről, kissé balról, de Lehmann jobbra elvetődve szögletre tolta a labdát.
Hickersberger kapitány nagyszerűet húzott azzal, hogy kirakta az alulteljesítő Linzet és helyére jött az osztrák Rooney, Jimmy Hoffer. Érdemes rá figyelni.
23'
Podolski lőtt 24 méterről, ballal, Macho balra eldőlve szögletre mentett.
Az osztrákok úgy játszanak, mintha mindegyiküknek egy-egy Sólyom László nőtt volna az orrára...
26'
Aufhauser nyakon legyintette Podolskit, aki összeesett. A bíró nem látta, de aztán mindkét játékost figyelmeztette.
Ezúton üdvözlöm a német szurkolókat, akik velem együtt tudják, hogy az osztrák csapat olyan, mint a magyarországi stadionokban a beléptető-rendszer: elméletileg megneheziti a bejutást, gyakorlatban azonban nem létezik.
Ilyen figurákat a magyar kártyán láttam utoljára... Osztrák focisták, muhahaha.
Ballackot rúgta bokán a középkörnél Hoffer.
Az osztrákok úgy játszanak, ahogyan a túlértékelt németek ellen kell. Biztos alapokon, jó szélsőkkel. És természetesen egy törökkel a csapatban, az kell.
34'
Frings szögletét Klose fejelte mellé fél méterrel.
A második német gól előtt elmesélek egy történetet az osztrákokról. Volt egyszer egy osztrák focista, és kolomp volt a nyakában, hogy ha nem talál haza, érte tudjanak menni.
Szurkolótársam nagyon hitelesen alakítja a német drukkert: felvonultatja az erényeket, amelyek miatt egész Európa kedvencei ők.
36'
Korkmaz adott be jobbról, Fuchs bólintott, de jócskán mellé.
Inkább utáljanak, mint sajnáljanak...
37'
Garics lőtt jobbról 19 méterről, de a védők blokkolták a labdát.
39'
Mejuto Gonzalez két perc hosszabbítás után fújta le az 1. félidőt.
Megkérdezném szurkoló kollégámat, hogy ez tényleg egy nagyon szar meccs, vagy csak én látom így...
40'
Mejuto Gonzalez bíró kiküldte a nézőtérre mindkét szövetségi kapitányt. A német Joachim Löwöt Merkel kancellár asszony fogadta a díszpáholyban.
41'
Az osztrákok támadnak többet, főleg az utóbbi 10 percben van náluk többet a labda. Minden a jobb oldalon megy Garicstól és Korkmaztól.
Innen azért egészen jó érzés, hogy a legjobb egy osztrák egy magyar. A második legjobb meg egy török. A legrosszabb meg egy burgenlandi.
44'
Újra Garics ment el a jobb oldalon, de nem kapta vissza a kényszerítőt.
Nos, az első félidőben a rokon nemzetek a megfelelő békességgel kezelték a helyzetet, de sajnos a másodikban elbújik a németekben rejtező vadállat, és mit sem törődves az összetartozással, egy finom góllal eldöntik majd ammeccset. Addig egyenek valamit...
Kedves kolléga, egy szurkolónak nincs szar meccs. Visszakérdeznék, észrevette-e már a meccsen ezt a Ballack Mihályt?
Az osztrák csapat legjobb félideje volt ez az Eb-n. Nem viccelek.
Nos, kedves kolléga, Ballack az alvó ügynök, aki majd hirtelen felébred, rúg két gólt, és visszaalszik...
Ha a döglötthalak játszanának a beteg nyulakkal, hasonló lenne a helyzet, a ritmus és az izgalmassági faktor. Értem én, hogy németül beszélünk, közös a múltunk, stb., stb., de azért ideje lenne már úgy felrúgni valakit az osztrákok közül, hogy a veséje Győrig repüljön.
Az a baj, hogy a német csapatban csak ilyen alvó ügynökök vannak. Például az a Gomez, aki a gólvonalon aludt. Ki fogja felébreszteni őket, ha mindenki bóbiskol?
II.félidő
A két edzőt az osztrák online lapok szerint is reklamálás szerint küldték el a padokról. A kiállítás után egyet is értettek a felek, kezet ráztak. Löw a lelátón még haverkodott egyet Merkel kancellárral is. Majd helyet foglalt Boris Becker és Matthias Sammer közöt. Utóbbi lesz állítólag az utódja, ha itt kiesnek a németek.
Van abban valami sorsszerű, hogy az osztrák válogatott alaptalanul agyonsztárolt játékosa, Ivanschitz szabálytalankodott a németek szabadrúgása előtt. Nem baj, innen szép felállni.
Most egy másik meccs kezdődik.
Ne felejtsük el, hogy a döntetlen nekünk jó, tehát, ha lehet aludni, akkor alszunk, és kész.
Hm, hm, mintha éppen erről beszéltem volna nemrégiben...
Mintha valaki megjegyzést tett volna Ballackra, hm, hm...
Most Podolski jön.
Ja, igen, lehet pugffogtatni a népsportos közhelyeket az eltűnő játékosokról.
57'
Podolski beadását fölfejelték a védők, majd Macho lehúzta a labdát.
Aki az osztrákoknak szurkol, ide!
Eltűnt egy játékos?! Jaj!
Hahó, hahó, mind a két embert várja a kolléga a linkjén.
Kolléga, apró társaság a miénk, de legalább befogadó.
Az jó.
A harmadik cserével - Roman Kienast jött be a halovány Harnik helyére - véget ért Ivica Vastic Eb-je. Nagy kár érte.
Nos, ez azért más, mint a soproni diszkóban tenni a szépet. Szegény osztrákok esélytelenk és kedvetlenek.
70'
Podolski indult el a bal oldalon lesgyanús helyzetből, de remek szereléssel megállították, majd a lelátón kötött ki a labda.
Szerencse, hogy a portugál válogatott idióta férfimanökenekből áll, akik tehetetlenek lesznek a németek ellen. De vajon ki jön az elődöntőben?
73'
Jobb oldali szöglet után Kienast bólintott méterekkel fölé.
A kolléga jól látja, tényleg lanyhul az osztrák oldalon a lelkesedés, akkor is, ha Ivanschitz első szöglete éri saját társa fejét az Eb-n.
74'
Klose lőtt mellé éles szögből, jobbról.
75'
Leitgeb jobbal átvette, ballal lőtte a labdát, de a védők beleértek, így szöglet következett. A pontrúgás után tisztáztak a hátvédek a kapu elől.
Kicsit sok az osztrák szöglet, ezt abba kéne hagyni.
Eszembe jutott Tóth Sanyika, a jódli király, de aztán elmúlt.
80'
Német szöglet után Garics saját kapuja felé csúsztatta a labdát, de macho védett, majd a középre visszapattanó labdát megfogta a kapus.
81'
Ivanschitz tört be ügyesen a tizenhatosra, már lőtt volna, amikor tisztáztak előle.
Akkor szóljon egy osztrák sláger. A kolléga figyelmébe: Falco volt az egyetlen, aki németnyelvű dallal fel tudott kerülni az amerikai Billboard listára.
Azt beszélték meg a fiúk, hogy nem lesz több gól, mert nem cél az osztrákok megalázása. Kicsit tilitoliznak még, aztán hazamennek és lefekszenek.
84'
Garics kapott jó labdát a jobb oldalon, de késő adott be, így már csak a vonalon túlról tudta visszakanalazni a labdát.
Klose került tökéletes helyzetbe a kapu előtt, de 11 méterről épp középre lőtt.
Egy ideig a horvát-lengyel meccset kommentáltam, de most észrevettem, és már nem csinálom.
Valaki altassa el ezt a meccset, tudok egy jó állatorvost.
Köszönjük a tapsot, tényleg nem történt semmi, csak hoztuk a kötelező győzelmet, és ennyi. Hamarosan találkozunk, addig mindenki igyon.
Neuville elintézte a harmadik helyet a csoportban az osztrák csapatnak. Ennyi maradt Ausztriának, vége, azért szép volt.















