Királyiak kontra köztársaságiak

Nem rossz egy Espanol-Barcelona, Real-Atletico, Betis-Sevilla párosítás sem, de mind közül kiemelkedik a Real Madrid-Barcelona, az El Classico. A nevet egyébként csak a kétezres években aggatták az összecsapásra; Dél-Amerikában, azon belül is főleg Argentínában hívják így a nagy rangadókat. Az elnevezés azzal párhuzamosan terjedt el, hogy Dél-Amerikában is sugározni kezdték élőben a spanyol bajnokság mérkőzéseit.

A két csapat Kasztília és Katalónia zászlóshajója, mérkőzésük már az első, 1929-ben rendezett meccsükön (2-1-re Barcelonában a Real) is több volt, mint futball. Madrid a kormány és a királyi család székhelye, a központosítási törekvések kiindulópontja. Különösen a Franco-érában igyekeztek Madridban elfojtani a regionális törekvéseket. Ugyanakkor szinte az összes, a 20. századi Spanyolországot befolyásoló alakzat – a republikanizmus, a föderalizmus, az anarchizmus, a szindikalizmus, a kommunizmus – Katalóniában született.

Primo de Rivera, de különösen Francisco Franco alatt elfojtották a regionális nemzeti törekvéseket, a kis nyelvek (baszk, katalán) használatát tiltották. Az FC Barcelona így több volt egy szimpla klubnál, a katalán nemzeti törekvéseket, demokratikus gondolatot szimbolizálta, a Real Madrid pedig a legtöbb katalánnak és sok spanyolnak is a fennálló politikai rend híveinek klubját jelentette.

A két klub közti rivalizálás az ötvenes években erősödött fel, amikor a Barcelona és a Real Madrid is meg akarta szerezni az azóta is minden idők egyik legjobb játékosának tartott argentin Alfredo Di Stefanót, a versenyfutást végül a Real nyerte. 2000-ben a Barcelonát a Real kedvéért elhagyó portugál Luis Figo miatt forrtak az indulatok.

A Real Madrid legkeményebb ultrái szélsőjobboldali nézeteikről ismertek. Jó kapcsolatokat ápolnak a Lazio drukkereivel, és hírhedtek arról, hogy zaklatják a vendégjátékosokat.