Leo Beenhakker

Játékosként
1942. augusztus 2-án született Hollandiában, Rotterdamban. Játékosként sosem jegyezték, amatőr szinten próbálkozott, már 23 éves korában edzői munkát vállalt. Egy amatőr csapatnál, az SV Epénél dolgozott, majd 1972-ig a Go Ahead pályaedzője lett. Első igazi feladat 30 éves korában a Cambuur csapatának edzői posztja volt. Dolgozott a Feyenoord utánpótlás szakosztályánál, majd az Ajax edzője lett, az amszterdami csapattal bajnoki címet nyert. Újabb bajnoki elsőségét már Spanyolországban, a Real Madrid csapatával érte el, háromszoros spanyol bajnok és egyszeres kupagyőztes lett a madridiakkal. Az 1990-es vb-n ő irányította a holland válogatottat. Majd minden kontinensen dolgozott, ázsiában a szaúdi kapitány volt, Mexikóban kétszer is dolgozott a Club América csapatánál, de volt trinidadi szövetségi edző is, mielőtt 2006-ban kinevezték a lengyel válogatott élére. Történetük során először vezette ki a lengyeket az Eb-re, a tavalyi szezon végén a Feyenoord csapatát is segítette a rájátszásban. Lengyelországban végzett munkája elismeréseként a 66 éves Beenhakker magas állami kitüntetést vehetett át, a szakember a "Lengyelország újjászületésének keresztje" elnevezésű díjat kapta.
| Játékospályafutása számokban | |||
| Meccsek | Gólok | ||
| Nem volt jelentős játékosmúltja. | |||
Edzőként
1942. augusztus 2-án született Hollandiában, Rotterdamban. Játékosként sosem jegyezték, amatőr szinten próbálkozott, már 23 éves korában edzői munkát vállalt. Egy amatőr csapatnál, az SV Epénél dolgozott, majd 1972-ig a Go Ahead pályaedzője lett. Első igazi feladat 30 éves korában a Cambuur csapatának edzői posztja volt. Dolgozott a Feyenoord utánpótlás szakosztályánál, majd az Ajax edzője lett, az amszterdami csapattal bajnoki címet nyert. Újabb bajnoki elsőségét már Spanyolországban, a Real Madrid csapatával érte el, háromszoros spanyol bajnok és egyszeres kupagyőztes lett a madridiakkal. Az 1990-es vb-n ő irányította a holland válogatottat. Majd minden kontinensen dolgozott, ázsiában a szaúdi kapitány volt, Mexikóban kétszer is dolgozott a Club América csapatánál, de volt trinidadi szövetségi edző is, mielőtt 2006-ban kinevezték a lengyel válogatott élére. Történetük során először vezette ki a lengyeket az Eb-re, a tavalyi szezon végén a Feyenoord csapatát is segítette a rájátszásban. Lengyelországban végzett munkája elismeréseként a 66 éves Beenhakker magas állami kitüntetést vehetett át, a szakember a ?Lengyelország újjászületésének keresztje? elnevezésű díjat kapta.
| Edzői pályafutása számokban (bajnoki mérkőzések statisztikái): | ||||||
| M | Gy | D | V | Lg-Kg | ||
| 1972-1975 | SC Cambuur | |||||
| 1975-1976 | Go Ahead Eagles | |||||
| 1979-1981 | Ajax | |||||
| 1981-1984 | Real Zaragoza | |||||
| 1985 | FC Volendam | |||||
| 1985-1986 | holland szövetségi kapitány | 7 | 5 | 1 | 1 | 13-4 |
| 1986-1989 | Real Madrid | |||||
| 1989-1991 | Ajax | |||||
| 1990 | holland szövetségi kapitány | 4 | 0 | 3 | 1 | 3-4 |
| 1992 | Real Madrid | |||||
| 1992-1993 | Grasshoppers | |||||
| 1993-1994 | szaúdi szövetségi kapitány | |||||
| 1994-1995 | Club América (mexikói) | |||||
| 1995-1996 | Istanbulspor (török) | |||||
| 1996 | Guadalajara (mexikói) | |||||
| 1996-1997 | Vitesse | |||||
| 1997-2000 | Feyenoord | |||||
| 2000-2003 | Ajax | |||||
| 2003-2004 | Club América (mexikói) | |||||
| 2004-2005 | De Graafschap | |||||
| 2005-2006 | trinidadi szövetségi kapitány | |||||
| 2006 | lengyel szövetségi kapitány | 23 | 12 | 6 | 5 | 41-24 |
| 2007 | Feyenoord | |||||


















