HIRDETÉS

Százezren ünnepelték a németeket Berlinben

2008. június 30., hétfő 16:03

Több mint százezer szurkoló győztesként ünnepelte az Európa-bajnoki ezüstérmes német válogatottat hétfőn délután a Brandenburgi kapunál. A csapatot Klaus Wowereit berlini polgármester köszöntötte. A felállított pódiumon a rajongók hatalmas üdvrivalgása közepette egyenként jelentek meg a játékosok, s köszönték meg a szurkolók támogatását.

A fogadtatásból kitűnt, hogy a szurkolók jóval elégedettebbek voltak a csapat teljesítményével, mint maguk a labdarúgók, akik közül nem is egy csalódottságának adott hangot a vasárnap esti vereség miatt. Azt azonban  kivétel nélkül elismerték, hogy a bécsi döntőben a spanyolok jobbak voltak.

A kedvenc Lucas Podolski és Bastian Sweinsteiger volt, de hatalmas üdvrivalgás fogadta a kapitány Michael Ballackot és a kapust, Jens Lehmannt is, aki még nem döntötte el, hogy búcsút mond-e a válogatottnak vagy nem.

"Így menetelnek a németek 2010-ig" - állt a felirat a játékosok trikóján, mintegy jelezve, hogy a két évvel ezelőtti világbajnoki harmadik hely, a mostani Európa-bajnoki második helyezés után két év múlva a dél-afrikai világbajnokságon a csapat győzelemre tör.

hirdetes

Belépés a játékba

Shopline

  • A Dukan-diéta
    Dr. Pierre Dukan: A Dukan-diéta Ár: 3499 Ft − 20% Kedvezményes ár: 2800 Ft
  • Futótűz
    Suzanne Collins: Futótűz Ár: 3480 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2958 Ft

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől