Erwin Koeman szerint is megérdemelték a spanyolok

2008. június 30., hétfő 15:56

Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint teljesen megérdemelt spanyol siker született az osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságon.

"Tetszett a döntő, köszönhetően a kitűnően futballozó spanyoloknak. Veretlenek maradtak, s egyetlen mérkőzésüktől, az olaszok ellenitől eltekintve, mindig nagyon tudatosan, ötletesen játszottak." - nyilatkozta a holland tréner az magyar szövetség (MLSZ) honlapján, aki a csoportküzdelmek során élőben tekintette meg a szeptemberben kezdődő világbajnoki selejtezős ellenfeleket, azaz a portugálokat és a svédeket.

A szakember elmondta, örül annak, hogy a kontinensviadalon a támadó szellemben futballozó csapatok - mint például a portugál, a holland, és persze a spanyol - játszották a főszerepet, és szeretné azt, hogy a magyar csapat is hasonló stílusban kezdje meg szereplését a tétmeccseken.

Az európai szövetség (UEFA) ötletéről, miszerint 2016-ben akár 24 csapatos is lehet a torna, Koeman így nyilatkozott: "Logikus elképzelés, s talán mondanom se kell, hogy az olyan országoknak, mint amilyen Magyarország is, megkönnyítené a dolgát a létszámemelés."

hirdetes
Spanyolország meccsei
Spanyolország - Oroszország 4-1 06.10., 18:00
Svédország - Spanyolország 1-2 06.14., 18:00
Görögország - Spanyolország 1-2 06.18., 20:45
Spanyolország - Olaszország 4-2 06.22., 20:45
Oroszország - Spanyolország 0-3 06.26., 20:45
Németország - Spanyolország 0-1 06.29., 20:45
D csoport
    M Gy D V Lg Kg P
Menetrend
1. Spanyolország 3 3 0 0 8 3 9
2. Oroszország 3 2 0 1 4 4 6
3. Svédország 3 1 0 2 3 4 3
4. Görögország 3 0 0 3 1 5 0
Németország-Spanyolország 0-1

Belépés a játékba

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

  • Rodosz
    Rodosz Tökéletes nyaralásra vágyik? Napfényes partok, lenyűgöző látnivalók – Görögország Önre vár!
  • Harkányi pihenés
    Harkányi pihenés Harkány vidéki kisvárosi hangulat megnyugtatja, elfeledteti gondjait! A kikapcsolódás garantált!
  • Last minute Gyöngyösön
    Last minute Gyöngyösön Modern, de barátságos stílusú szálloda csendes, nyugodt környezetben!