Ernst Happel Stadion, Bécs

  • Klub:
    az osztrák válogatott mellett a Rapid Wien és az Austria Wien is itt játssza nemzetközi klubmeccseit
  • Férőhely (az Eb-n):
    53000 (52000)
  • Megnyitó:
    1931
  • Felújítás:
    1984, 2007
  • Legnagyobb események:

    A két Eb-rendező legnagyobb stadionja az egykori Práter és az egyetlen, amely ötcsillagos minősítésű az UEFA-nál. Még 1931-ben készült el, a második Munkásolimpiára építették. Európa akkor legmodernebb stadionjába 60 ezren fértek be. Kezdettől fogva használták politikai nagygyűlésekre, majd a második világháborúban katonai célokra használták. Itt gyűjtötték össze a város zsidóságát is, és innen szállították őket a haláltáborokba. Erre tábla emlékeztet a stadion VIP-részlegében. A háború után megint sportra használták a Prátert, amelyet eredetileg azért hívtak így, mert ebben a városrészben épült fel. 1956-ban bővítették és akkor 92 700-an fértek el itt. A nézőrekordot az 1960-as Ausztria-Spanyolország-mérkőzés 91 ezer nézője hozta. 1965-ben azonban újabb átépítéssel megint körülbelül 60 ezres lett a nézőtér.

    A bécsi stadion időközben az európai futball egyik fontos helyszínévé vált. Négy BEK/BL- (1964, 1987, 1990, 1995) és egy-egy UEFA- (1994), illetve KEK-döntőt (1970) játszottak itt.

    A sok kupadöntő között 1984-86-ban megint átépítették a Prátert, a teljes nézőteret befedték, és minden hely ülő lett.

    1992-től hívják Ernst Happel Stadionnak a Prátert, akkor nevezték át a játékosként hatszoros osztrák bajnok, vébéharmadik (1954), edzőként kétszeres BEK-győztes (1970 - Feyenoord, 1983 - Hamburger SV) és vébédöntős (1978 - Hollandia) osztrák legendáról.

    Az eddigi legutolsó átalakítás még 2005-ben kezdődött, akkor kapott fűtést a pálya és hozzákezdtek a metróállomás építéséhez is. A sajtóközpontot is átépítik és közel háromezer új ülőhely kerül a stadionba. Az atlétikai pálya miatt azonban ezek közül csak ezret tudnak majd megtartani.

    Az Enst Happel Stadionban játsszák majd az Eb döntőjét.

  • Cím:
    Ernst Happel Stadion, Bécs
    Hivatalos oldal
hirdetes

Belépés a játékba

Blogok

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

  • Hajóutak
    Hajóutak Luxus, élmények, gasztronómia, kényelem, kikötők. 46190 Ft / / fő / 5 éjtől
  • Wellnes a Mátrában
    Wellnes a Mátrában Hegyek, kirándulás, feltöltődés, wellness. Ne hagyja ki! 3500 Ft / fő / éjtől
  • Utazzon Szép-kártyával!
    Utazzon Szép-kártyával! Egy kis lazítás ősszel - belföldi kiruccanás. Foglaljon szállást időben!