Ernst Happel Stadion, Bécs
-
Klub:az osztrák válogatott mellett a Rapid Wien és az Austria Wien is itt játssza nemzetközi klubmeccseit
-
Férőhely (az Eb-n):53000 (52000)
-
Megnyitó:1931
-
Felújítás:1984, 2007
-
Legnagyobb események:
A két Eb-rendező legnagyobb stadionja az egykori Práter és az egyetlen, amely ötcsillagos minősítésű az UEFA-nál. Még 1931-ben készült el, a második Munkásolimpiára építették. Európa akkor legmodernebb stadionjába 60 ezren fértek be. Kezdettől fogva használták politikai nagygyűlésekre, majd a második világháborúban katonai célokra használták. Itt gyűjtötték össze a város zsidóságát is, és innen szállították őket a haláltáborokba. Erre tábla emlékeztet a stadion VIP-részlegében. A háború után megint sportra használták a Prátert, amelyet eredetileg azért hívtak így, mert ebben a városrészben épült fel. 1956-ban bővítették és akkor 92 700-an fértek el itt. A nézőrekordot az 1960-as Ausztria-Spanyolország-mérkőzés 91 ezer nézője hozta. 1965-ben azonban újabb átépítéssel megint körülbelül 60 ezres lett a nézőtér.
A bécsi stadion időközben az európai futball egyik fontos helyszínévé vált. Négy BEK/BL- (1964, 1987, 1990, 1995) és egy-egy UEFA- (1994), illetve KEK-döntőt (1970) játszottak itt.
A sok kupadöntő között 1984-86-ban megint átépítették a Prátert, a teljes nézőteret befedték, és minden hely ülő lett.
1992-től hívják Ernst Happel Stadionnak a Prátert, akkor nevezték át a játékosként hatszoros osztrák bajnok, vébéharmadik (1954), edzőként kétszeres BEK-győztes (1970 - Feyenoord, 1983 - Hamburger SV) és vébédöntős (1978 - Hollandia) osztrák legendáról.
Az eddigi legutolsó átalakítás még 2005-ben kezdődött, akkor kapott fűtést a pálya és hozzákezdtek a metróállomás építéséhez is. A sajtóközpontot is átépítik és közel háromezer új ülőhely kerül a stadionba. Az atlétikai pálya miatt azonban ezek közül csak ezret tudnak majd megtartani.
Az Enst Happel Stadionban játsszák majd az Eb döntőjét.
-
Cím:Ernst Happel Stadion, Bécs
Hivatalos oldal


















