5 év börtönt kaphat Steven Gerrard

2008. december 30., kedd 10:23 |
A Newcastle elleni győzelmet ünneplő Steven Gerrard öt társával megtámadott, és bántalmazott egy DJ-t. Szabadon védekezhet, de garázdaság és testi sértés a vád ellene, évekre elítélhetik.

Testi sértéssel és garázdasággal vádolják Steven Gerrardot, az angol bajnoki éllovas FC Liverpool futballsztárját. A 28 éves csapatkapitány hétfő hajnalban a southporti Lounge Inn mulatóban ünnepelte barátaival, hogy a hétvégi fordulóban két gólt lőtt a Newcastle-nek, amikor 5-1-re nyertek.

A The Sun szemtanúkat szólaltatott meg, ők állítják, Gerrard számot kért a helyettes DJ-től, de ő nem teljesítette, majd beszólt valamit a játékosnak, ekkor kezdődött a balhé.

gerr
A hely, ahol Gerrardék verekedtek

A klasszis egész társasága belekeveredett, az áldozatnak eltört az orra, a fejét négy öltéssel kellett összevarrni, és kitört egy foga.

Gerrard január 23-án bíróság elé áll, akár ötéves börtönbüntetést is kaphat. Szabad lábon védekezhet, miután a rendőrség 21 órás őrizet, illetve kilenc órás kihallgatás után elengedte.

Futballkarrierje egyelőre nincs veszélyben, az angol szövetség (FA) bejelentette, nem indít vizsgálatot, és Fabio Capello szövetségi kapitány is számít rá.

Készülhet a Spanyolország elleni barátságos mérkőzésre. "Senki sem tudja egyelőre, mi történt pontosan, így mi sem foglalkozunk a dologgal. Csak akkor fog ez változni, ha kiderül, hogy Gerrard valamilyen komoly bűnt követett el" – mondta a szervezet szóvivője a The Sunnak.

Anglia válogatottja február 11-én találkozik az Európa-bajnok spanyolokkal a sevillai Sanchez Pizjuan stadionban.

Minden idők

Ezt tényleg felvettétek, ne!
A lengyel Arsenal-kapus akkora gólt lőtt, hogy mikor rájött, hogy nyoma marad, majdnem visszavonult.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől