A Milan Appiah-t akarja, de cseleznie kell
Jövés-menés a nemzetközi futballban 21.
Ahogy a napokban megjegyeztük, átigazolási csúcsot dönthet a téli transzferszezonban a Manchester City, amely nemcsak a Juventus olasz válogatott kapusát, Buffont szeretné megszerezni (150 millió eurót sem sajnálnak az üzletre), de bejelentkezett a Valenciánál is, élénken érdeklődve David Villa után.
A spanyolok válasza nem késett, kerek perec kijelentették, a játékos ára 120 millió euró, ennyiért lehet megvásárolni. A Manchester Cityhez kapcsolódó hír, hogy a játékot sérülten is vállaló Robinho két hét kihagyásra kényszerül, a hírek szerint a brazil támadó bokájával vannak gondok.
A Real Madrid frissen kinevezett edzője, Juande Ramos máris aktívnak mutatkozik a piacon, nem is csinál titkot belőle, hogy Angliában szeretne vásárolni. Az AS szerint jobbszélsőt vesz a Real, és már azt is tudják, ki lehet az érkező: vagy az Aston Villában játszó Ashley Young, vagy a Tottenhamet erősítő Aaron Lennon. Az angol szélső lehet a Madrid harmadik igazolása Huntelaar és Lassana Diarra után.
Gianpaolo Pazzini, a Fiorentinában kevés lehetőséget kapó olasz U21-es válogatott csatár távozni szeretne Firenzéből. A vitathatatlan tehetségű támadó idén nem élt jól az ölébe hullott lehetőséggel (Mutu heteket hagyott ki sérülése miatt), ezért nem valószínű, hogy visszakerülne a Fiorentina kezdőjébe. A Sampdoria és a Palermo érdeklődik élénken, mindkettőjükre ráférne egy jó csatár.
A római Matteo Brighi személyében belső középpályást szeretne venni a Milan a komoly sérülést szenvedett Gattuso helyére, de a legújabb hírek szerint – amennyiben Brighi igazolása nem jön össze – Ancelotti a nápolyi Blasi mellett a jelenleg csapat nélküli szabadügynököt, Stephen Appiah-t szemelte ki.
A történet azért érdekes, mert a Milan már nem igazolhat unión kívüli játékost, ezért könnyen lehet, hogy cselhez kell folyamodnia, ha valóban el akarja csábítani a Fenerbahcéval szerződést bontó, egyelőre a Bresciával edző játékost. Az ügylethez a Milannak a Chievo segítségére lenne szüksége, a veronaiaknak ugyanis még van egy helyük egy nem uniós játékosnak. Így lehetséges, hogy a Chievo megveszi a játékost, és kölcsönadja a Milannak.
Jose Mourinho vezeti az Interrel az olasz bajnokságot, de a milánóiak játékán lenne mit javítani. Igazolni azonban nem tud, hiszen egyrészt kiköltekezett a nyáron, másrészt az új játékosok közül egyedül Muntari váltotta be a reményeket. Ezért Mourinho a nagycsapatoknál szokatlan módon az utánpótlásbázison tölt néhány napot, hogy a fiatal Balotellihez hasonló gyöngyszemre bukkanjon.
A Barcelonának semmi szüksége nincs játékosokra, minden csapatrész komplettnek mondható az ellenfeleit halomra mészároló katalánoknál, időről időre mégis felbukkan néhány név, akiket állítólag szeretne megszerezni a klub. A legújabb jelölt az Arsenal holland csatára, Robin van Persie, aki szívesebben játszana Spanyolországban, ez azonban még nem ok arra, hogy a Barcelona elvigye.
