László Csabának Németh Krisztián kellene

2008. december 9., kedd 11:15
A skót Heartsnál edzősködő László Csaba több magyar játékossal, így Király Gáborral, Rósa Dénessel és Németh Krisztiánnal erősítené meg csapatát.

László Csaba munkáját egyre jobban elismerik Skóciában, ahol a Hearts együttesével jelenleg a negyedik helyen áll a bajnokságban. Az együttes legyőzte a Glasgow Rangerst is, a következő fordulóban pedig a bajnoki címvédő Celtichez látogat.

A magyar válogatott egykori pályaedzője az Index után legutóbb a Daily Recordnak nyilatkozott, és szóba került, hogy több magyar játékost is el tudna képzelni csapatában.

László Csaba ugyan elégedett együttese magyar kapusával, Balogh Jánossal, de még mindig nem tette le Király Gábor megszerzéséről, aki hónapok óta nem kap lehetőséget a Burnley együttesénél.

László szívesen látná volt játékosát, Rósa Dénest is, aki a válogatottban és a zöld-fehéreknél is dolgozott a keze alatt. Rósát kölcsönbe szeretnék a Wolverhamptontól.

Megfordult az edző fejében a Liverpool tartalékegyüttesében szereplő Németh Krisztián kölcsönvétele is, de tisztában van vele, a legtehetségesebbnek tartott magyar játékosért kölcsönadás esetén is nagyon nagy pénzt kérnének.

Minden idők

Ezt tényleg felvettétek, ne!
A lengyel Arsenal-kapus akkora gólt lőtt, hogy mikor rájött, hogy nyoma marad, majdnem visszavonult.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől