Bundával jutott fel az élvonalba a Málaga?

2008. december 1., hétfő 13:26 |
Bundabotrány van kirobbanóban a spanyol labdarúgó-bajnokságban. Az El Mundo című lap beszámolója szerint a Málaga tisztességtelen eszközöket használva jutott fel idén nyáron az élvonalba.

A madridi újság úgy tudja, Jesús Mora Jesuli, a második ligás Tenerife volt játékosa egy telefonbeszélgetésben azt mondta, 6000 eurót kapott azért, hogy csapata elveszítse utolsó bajnokiját a Málaga ellen.

Utóbbi gárda 2-1-re megnyerte az mérkőzést, ezzel biztosította be élvonalbeli tagságát, míg a rivális számára már semmi tétje nem volt az összecsapásnak.

Az első osztályba kerülésre a Real Sociedadnak is volt esélye, de a zárókörben csak 1-1-es döntetlent játszott a Córdobával, így lemaradt a feljutásról.

A korábban a Real Sociedadban is szerepelt Jesuli - legalábbis a lap szerint - éppen a San Sebastián-i klubelnökkel, Inaki Badiolával osztotta meg a vesztegetés tényét telefonon, hozzátéve, tudomása szerint volt csapattársai is kaptak pénzt a vereségért.

Maga Jesuli egyébként sérülése miatt nem lépett pályára a Tenerife elleni meccsen.

A hírbe hozott klubok felháborodottan utasították vissza a vádat, a Málaga ráadásul perrel fenyegette meg Jesulit, ha nem vonja vissza szavait. "Lehet, hogy Badiola vágta össze a felvételt. Valószínűleg ő maga fizetett a játékosnak, hogy ezeket mondja" - vélekedett Lorenzo Sanz, az egyesület többségi tulajdonosa.

A Tenerife futballistái is tagadták, hogy bunda történt volna. "Nem adtuk el magunkat, nem kaptunk semmiféle pénzt" - jelentette ki a csapatkapitány Juanma, hozzátéve, hogy emlékei szerint kis szerencsével akár meg is nyerhették volna a kérdéses mérkőzést.

A spanyol szövetség szóvivője azt mondta: korábban már vizsgálódtak ebben az ügyben, de mivel nem találtak bizonyítékot a vesztegetésre, a továbbiakban nem foglalkoznak vele.

Minden idők

Ezt tényleg felvettétek, ne!
A lengyel Arsenal-kapus akkora gólt lőtt, hogy mikor rájött, hogy nyoma marad, majdnem visszavonult.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől