HIRDETÉS

El akarják adni Orbán Viktor futballpályáját

| 2008. október 13., hétfő 15:41 | Frissítve: 2008. október 13.
Hiába játszik ott az NB II.-ben ötödik Felcsút SE, hiába használja a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, az önkormányzat 184 millióért eladná a pályát, amely köré az elmúlt években Európa egyik legnagyobb utánpótlásbázisa épült.

184 millió forintért árulja a felcsúti önkormányzat azt a sporttelep elnevezésű másfél hektárnyi területet, amely jelen esetben az NB II.-es együttes centerpályáját, annak büféjét, öltözőblokkját, VIP páholyát és parkolóját takarja. A pálya köré épült az Orbán Viktor által alapított Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, amelynek csapatai szintén itt játsszák meccseiket. Az eset érdekessége, hogy a portegyesületnek 2050. november 30-ig használati joga van a területre. Ez azt jelenti, hogy aki megveszi, még 42 évig szinte csak költhet a területre.

A Puskás Ferenc Akadémia bejárata

„Nem értjük a jelenlegi helyzetet, hiszen a felcsúti sportélet ezen a pályán zajlik. Főleg annak a fényében nem értjük, hogy a polgármester a felcsúti egyesület elnökségi tagja, míg Molnár Csaba – aki szintén a város vezetésében dolgozik – MLSZ-elnökségi tag” – mondta az Indexnek Mészáros Lőrinc az akadémia elnöke, a sportegyesület ügyvezetője.

Mészáros nem tudja, miért akarnak olyan létesítményhez hozzányúlni, amely a legnagyobb tömegeket mozgatja a környékben. Azt sem érti, hogyan akarják úgy eladni a területet, hogy az akadémiának még 42 évig használati joga van, és az önkormányzattal kötött szerződés értelmében ezt az új tulajdonos sem változtathatja meg.

„Az a furcsa, hogy akivel beszéltem az önkormányzatból, azok sem értik, mi a cél a pályázattal. Nem tudom, mi van a háttérben, de lehet, hogy presszionálni akar az önkormányzat, hátha ki tudnak húzni valami pénzt belőlünk" – vélte Mészáros.

Az Index információi szerint az önkormányzat több rossz befektetésének köszönhetően nincs a legjobb anyagi helyzetben, és ez a pályázat tűnik az egyik leggyorsabb pénzforrásnak. A sportegyesület tavaly 20 milliós vételi ajánlatot tett a most kiírt területre, amit az önkormányzat akkor nem fogadott el.

Maga a centerpálya – amely a falu tulajdonában van – csak egy kis része az elmúlt években felépített komplexumnak. Ugyanakkor a pályát elsősorban használó és a használati jogot élvező Felcsút SE szoros együttműködésben van az akadémiával.

Varga György polgármester szerint testületi határozatot hoztak, és úgy vélik, csak az akadémia – melynek elővételi joga is van – jöhet szóba mint vásárló, hiszen a terület köré épültek a gyakorló és edző pályák.

„Korábban úgy egyeztettünk a sportegyesülettel, hogy a szabályok szerint megpályáztatjuk a területet, és ők majd eldöntik, indulnak e. Mi bízunk benne, hogy pályáznak, szeretnénk a jó kapcsolat fenntartani” – mondta Varga, aki szerint nem jelenthetett nagy meglepetést a meghirdetés az akadémiának

Varga elismerte, az önkormányzat rossz helyzetben van, és éves költségvetésükhöz, amely 220-240 millió forint, jól jönne a területért kért 184 millió.

„Ebből a pénzből az intézményeknek nem csak a működését, de a fenntartást is tudnánk garantálni hosszabb távon is” – mondta Varga, aki úgy érzi, akkor se lesz gond, ha senki nem veszi meg a területet, hiszen azon bármilyen fejlesztést hajt végre a sportegyesület, az önkormányzat tulajdona lesz.

Mészáros Lőrinc a magyarázat után sem érti az önkormányzat döntését. Azt mondta: nem érti, miért vennék meg a területet, ha egyszer 2050-ig használhatják.

Küldje el  |  Nyomtatható  |  

Fizikális Edukáció

Alien vs. Predator Spanyolországban
Vasárnap este elkezdi versenyfutását a Barcelona és a Real Madrid. A nyáron mindketten erősödhettek.
hirdetés
MAGIC11.HU: FANTASY FOOTBALL

Bookline

C-Travel ajánlatok

hirdetés