Ekkora verést kapni szinte képtelenség

2008. szeptember 8., hétfő 10:38 |
A Várhidi Péter által irányított U21-es futballválogatott minden idők egyik legnagyobb vereségét szenvedte el. A kapitány a 8-0-t a nagy meleggel és a rossz bíróval magyarázta. Egyszer lőttünk a kapu felé.

A magyar U21-es labdarúgó-válogatott vasárnap, Szerbiában játszotta utolsó Eb-selejtezőjét. A több nagyválogatottal (Vass, Filkor, Feczesin) megerősített csapat az egykori szövetségi kapitány Várhidi Péter irányítása mellett 8-0-s vereséget szenvedett.

A hazaiak elsöprő sikeréhez az is kellett, hogy a 27. percben, még gól nélküli állásnál a játékvezető tizenegyest adjon a hazaiaknak, és kiállítsa a magyar együttes középső védőjét, Pintért. Az esetről a szerbek is mosolyogva nyilatkoztak, elismerték, sem a tizenegyes, sem a kiállítás nem volt jogos.

A magyar csapat összeállítása:

Bogdán Ádám - Kiss Zoltán, Guzmics Richárd, Pintér Ádám, Völgyi Dániel - Vass Ádám - Demjén Gábor (Heffler Tibor 60.), Filkor Attila (Merczel Zsolt 75.), Zsidai László, Szakály Péter (Korcsmár Zsolt 28.) - Feczesin Róbert

Várhidi Péter a találkozó után azt mondta, a játékvezető alaposan kivette a részét a hazai sikerből, hiszen a kiállításig helyzete sem volt a szerb csapatnak. A második félidőben aztán a nagy melegben elfogyott a játékosok ereje, panaszolta a kapitány.

Az nem fogható a meleg számlájára, hogy a 90 perc alatt mindössze egy lövést produkált a magyar együttes, amely a kapu irányába ment. A nyolc szerb gólnál a csapat olyan benyomást keltett, mintha a térről szedtek volna össze tizenegy unatkozó egyetemistát.

Alapból volt két tizenegyes – egy jogos és egy jogtalan –, de a második és a nyolcadik gólnál úgy gurigáztak a magyar tizenhatoson belül, hogy a magyar NB1-es játékosok és az olasz csapatokból hazahívott légiósok csak szaladgáltak, esélyük sem volt.

A két fejesgól alkalmából előbb hat, majd nyolc magyar védő között sikerült a kapuba juttatniuk a labdát a szerb támadóknak.

A csoport állása:

1. Szerbia 17 pont
2. Fehéroroszország 16 pont
3. Magyarország 12 pont
4. Lettország 7 pont
5. San Marino 0 pont

A csoportban még egy mérkőzés van hátra, a fehéroroszok a lettekkel találkoznak. Amennyiben nyernek, ők a csoportelsők.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Várhidi Péter belebukott a 0-8-ba - 2008.09.16.
A volt szövetségi kapitánynak az utánpótláscsapat élén sem marad helye a szerbiai kurdarc után.

Minden idők

Ezt tényleg felvettétek, ne!
A lengyel Arsenal-kapus akkora gólt lőtt, hogy mikor rájött, hogy nyoma marad, majdnem visszavonult.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Olaszország
    Olaszország Maradandó élményekkel és emlékekkel jöttünk haza, amit senki nem vehet el tőlünk....
  • Franciaország Teljes holdtölte az első este a tengernél! Gyönyörű látvány!...
  • Marokkó Egy szónak is száz a vége, fantasztikus utunk volt, kár lett volna kihagyni....