Olaszországban folytatódott a Barca-show

Felkészülési, barátságos, hírverő és egyéb meccsek, 4. rész

2008. július 31., csütörtök 12:08
A katalánok a Fiorentina ellen sem lassítottak. Győzött az Arsenal a stuttgarti stadion-keresztelőn. Bemutatkozott a Liverpoolban néhány új szerzemény.

A meglehetősen szokatlan (okkersárga) idegenbeli mezében pályára lépő Barcelona folytatta remek előszezonját, ám ezúttal már fajsúlyos ellenféllel szemben mutatta be, hogy készen áll a bő egy hónap múlva induló szezonra. A firenzei felkészülési mérkőzésen pályára léptek a válogatott játékosok is, akik hosszabb pihenőt kaptak. A hírek szerint remek formában játszott Xavi, Iniesta és Abidal is, hogy a gólt is szerző Puyolról már ne is szóljunk.

A 3-1-es Barca-siker könnyed, elegáns játékkal párosult, a Fiorentina nem tudott mit kezdeni a vendégek védekezésével, pedig összeállt a Mutu-Gilardino csatársor, és a középpályáról is csak Montolivo hiányzott. A Barcelona útra kel, jövő héten már a Chivasszal játszik, majd a NY Red Bulls lesz az ellenfél. Utána hazatérnek, és a rajtig (augusztus 31. – Numancia) már csak a Boca Juniors ellen lépnek pályára.

A Liverpool, ahogy arról már megemlékeztünk, gól nélküli döntetlent játszott a Villarreal otthonában, ahol bemutatkozott Ngog és Keane, utóbbi ráadásul kifejezetten bíztató játékkal. Benítez szinte az összes cseréjét pályára küldte, így magáról a játékról nehéz bármit mondani, de a Liverpool felállása igen érdekes volt, úgy látszik, a spanyol mester megtalálta a módját, hogyan szerepeltesse egyszerre Torrest és Keane-t.

Már teljes csapatával pályára lépve győzött Stuttgartban az Arsenal, de annak ellenére, hogy visszatért Van Persie, Djourou, Gallas, Eboué és Adebayor, sőt először kezdett Nasri, a gólokat a fiatalok szállították. A svábok Bastürk révén kerültek előnybe, de hat perccel később érkezett Vela, egyenlített, alig tíz percen belül beköszönt Bendtner, később az egyébként is remekül játszó Wilshere góljával alakult ki az 1-3-as végeredmény.

Az Arsenal 4-4-1-1 formációban lépett pályára, Adebayor mögött Van Persie játszott második csatárt, a két szélen Nasri és Walcott kapott szerepet. A Stuttgart stadionját ezen a mérkőzésen keresztelték át Mercedes-Benz Arenára, és bemutatkozott az Arsenal roppant furcsa, sárga-kék-piros idegenbeli meze is. További érdekesség, hogy a hazaiak kapuját az a Lehmann védte (remekül), aki tavaly szorult ki az Arsenal kezdőjéből.

Egy másik angol gigász, a Manchester United is pályára lépett sorozatunk utolsó része óta, négy nappal ezelőtt a Portsmouth volt az ellenfél, Ferguson csapata 2-1 arányban győzött. A győztes gólt a több csapattal hírbe hozott Tevez szerezte, a jelentősen megerősített Portsmouthban Defoe volt eredményes. A Manchester szombaton az Espanyolt fogadja hazai pályán.

Minden idők

Ezt tényleg felvettétek, ne!
A lengyel Arsenal-kapus akkora gólt lőtt, hogy mikor rájött, hogy nyoma marad, majdnem visszavonult.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől