HIRDETÉS

Keressük az ország legócskább focipályáit

2008. február 10., vasárnap 09:30
Futballozott már olyan pályán, ami mindenre emlékeztetett, csak éppen arra nem, amire szánták? Járt már olyan helyen, ahol dölöngéltek a kapufák, gusztustalanok voltak az öltözők, lehetetlen a nézőtér? Mondja meg, hol van, küldjön képet, de ha nem, akkor is elmegyünk és megnézzük.

Minden futballszurkoló csodálja az új Wembleyt, az Arsenal stadionját, a müncheni Allianz Arenát. Érthető - milliárdokból épültek, ultramodernek, szépek, a világ legjobb csapatai játszanak bennük.

Az Üllői úti FTC-stadion rossz állapotban van, de van ennél lejjebb is

Úgy könnyű, mondhatni, hiszen Magyarországon ehhez képest olyan pályák vannak, ahol kifutni a gyepre, felmászni a lelátóra is szinte életveszély. Ahol valóban meg kell küzdeni a fociért, ahonnan még az öngyilkos szekták is inkább visszafordulnának.

Kicsit sem ígéretesen indult és korán derékba tört futballpályafutásom alakulásában biztosan nagy szerepet játszott szülőfalum pályája: az omladozó kastély mellett, a lejtős és göröngyös mező egyik sarkában húzódott, mellette a park ordenáré állapotban lévő csonakázótava, világháborús bombákkal. Persze innen is többen az NB I-ig jutottak, de nekem nem sikerült.

Most több száz új, műfüves pálya épül, ahonnan már biztosan könnyebb lesz előrelépni, fejlődni, igazán focizni. De így is marad sok olyan hely, ahol lehetetlenek a körülmények.

Ez a szegedi stadion, máshová még ilyen sem jut

Ha ismernek olyan helyet, ahol majdnem kidőlnek a kapufák, lyukak és göröngyök nehezítik az előrejutást, ahol gusztustalan az öltöző, vagy visszataszító a nézőtér, írják meg nekünk! A lényeg, hogy olyan futballpálya legyen, ahol most is hivatalos meccseket játszanak, bármilyen osztályban.

Elmegyünk, megnézzük, lefotózzuk, kérdezünk, írunk. Nem szeretnénk bántani senkit. Csak megmutatni azt, amivel nem szokás dicsekedni. Ne szégyellje az sem, aki ilyen pályán futballozik, dolgozik - ott nehéz csak igazán nagyot alkotni. Onnan szép nyerni. Egy emelkedő ország, ez lebeg előttünk.

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Olaszország
    Olaszország Maradandó élményekkel és emlékekkel jöttünk haza, amit senki nem vehet el tőlünk....
  • Franciaország Teljes holdtölte az első este a tengernél! Gyönyörű látvány!...
  • Marokkó Egy szónak is száz a vége, fantasztikus utunk volt, kár lett volna kihagyni....