Ronaldinho álomgóllal emlékeztetett igazi formájára

| 2006. november 25., szombat 22:37
A címvédő és éllovas Barcelona négy góllal verte a Villarrealt a spanyol labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának szombati mérkőzésén. A katalánok nem adtak ki mindent magukból, de az utóbbi időben kissé halványabb Ronaldinho újra világklasszisát igazoló gólt lő.

A hétközben felemás játékkal Szófiában Bajnokok Ligája-meccset nyerő Barcelona nem szakadt meg a szombati spanyol bajnokin sem, mégis négy góllal verte a vendég Villarealt.


Ronaldinho nekikészül (fotó: AFP)

A vezetést Ronaldinho szerezte meg a hazaiaknak, miután Eidur Gudjohnsen kiharcolt egy közel sem indokolt tizenegyest. A brazilnak már ez volt a kilencedik gólja a szezonban és az ötödik tiezenegyesből. Egyben ez jelentette ötvenedik bajnoki találatát a Barcelonában.

A Barca második találata, a fordulás után, szintén vitatható volt, mert Gudjohnsen a leshatáron mozdult. A 70. percben Iniesta gólja már a kegyelemdöfés volt.

A hazai csapat tényleg nem szakadt meg és felejthető is lett volna a találkozó, ha két perccel a vége előtt nem villan meg ismét Ronaldinho.

A brazilt az utóbbi hónapokban érhette kritika formája miatt, de szombati gólja a legszebbjei közé tartozik majd. Jobb oldalról kapott egy beadást Xavi Hernandeztől, a labda a 16-oson belül érte a kapuval nem egészen szemben álló játékost. Ronaldinho mellel felpörgette a labdát, elfordult a kaputól és jobbal védhetetlenül ollózott.

Ez valószínűleg olyan gól lesz, amelyet nagyon sokáig fognak visszanézni, hiszen még a zseniális brazil mozdulatai közül is kiemelkedik.

Primera Division, 12. forduló

FC Barcelona-Villarreal 4-0 (1-0)
gól: Ronaldino (35., 88., az elsőt 11-esből), Gudjohnsen (55.), Iniesta (70.),
vasárnap: Celta Vigo-Real Zaragoza 17 ó Getafe-Levante 17 Gimnastic-Real Mallorca 17 Osasuna-Deportivo La Coruna 17 Racing Santander-Recreativo Huelva 17 Real Betis-Espanyol 17 Valencia-Real Madrid 20 Athletic Bilbao-Sevilla 21

Küldje el  |  Nyomtatható  |  

Fizikális Edukáció

Elég ez a tévéből
A vancouveri bénázás után ismét végig kell gondolni, hogy bele akarunk-e vágni a budapesti olimpiai pályázatba.
hirdetés
MAGIC11.HU: FANTASY FOOTBALL

Bookline

  • A viskó
    Young, William P.: A viskó Ár: 2250 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 1913 Ft
  • Olasz kaják
    Oliver, Jamie: Olasz kaják Ár: 6500 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 5525 Ft
  • New Moon - Újhold
    Meyer, Stephenie: New Moon - Újhold Ár: 3999 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 3400 Ft
  • A dzsungel könyve
    Dés / Geszti: A dzsungel könyve Ár: 3790 Ft Internetes kedvezmény: 5% Internetes ár: 3601 Ft

OnGo beszámolók

  • Utazás Ladakhba - Srinagarból Lehbe
    Utazás Ladakhba - Srinagarból Lehbe Sose fogom megérteni, hogy lehet, hogy a srinagari lakosok sosem kapnak semmiféle fertőzést. Ugyanazt a vizet issza mindenki a tóból, amibe az összes szennyvíz is beleömlik.
  • Játssz és nyerj!
    Játssz és nyerj! Ha idén még nem voltál síelni, most még megteheted! Hogyan? Válaszolj 3 kérdésre és nyerd meg a 2 személyes 6 napos sívakáció egyikét Nassfeldre!
  • Sörben ázva...
    Sörben ázva... Nekem egy kicsit olyan érzésem volt, nagyjából a harmadik liter sör elfogyasztása után, mint a Félelem és Reszketés Las Vegasban című filmben, Thompsonnak és az ügyvédjének, amikor bementek a Cirkuszba beéterezve és bemeszkalinozva.
hirdetés