HIRDETÉS

Az OTP és a MOL befejezte a futball-utánpótlás támogatását

2006. március 21., kedd 16:09
A Bozsik Labdarúgó Akadémiát finanszírozó két magyar nagyvállalatnak elege lett abból, hogy a futballszövetség nem kereste meg őket december óta, ezért befejezték az utánpótlásnevelés támogatását. Kisteleki István MLSZ-elnök állítja, kétszer is egyeztetett az OTP élén álló Csányi Sándorral, ezért nincs hozzáfűznivalója a történtekhez.

Az OTP Bank Rt. és a MOL Rt. hivatalos közleményben jelentette be, kiszáll a magyar futball támogatásából. A két cég úgy fogalmaz, miután áttekintette a hazai labdarúgás jelenlegi állapotát, hosszas mérlegelés után úgy döntött, hogy egyelőre nem támogatja az utánpótlás-nevelési programot és nem vállal szerepet annak finanszírozásában.

Egy éve még vezető program volt Európában

A Bozsik Labdarú Akadémiát 2004. októberétől 550 millió forinttal tánogató két cég nagyon feltételesen lát esélyt a folytatásra. "A magyar labdarúgó-utánpótlásért eddig tevőleges szerepet vállaló két nagyvállalat ugyanakkor reményét fejezi ki, hogy a sportág helyzetének stabilizálása, illetve fejlesztése érdekében megkezdett munka a jövőben olyan helyzetet teremt, amely lehetővé teszi majd a pénzügyi források esetleges rendelkezésre bocsátásának újragondolását" - áll a közleményben.

Az OTP Bank Rt. és a MOL Rt. döntésről a mai napon írásban tájékoztatta Kisteleki Istvánt, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ )elnökét. Az akadémát egyébként az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 2005-ben "Európa legértékesebb utánpótlás-nevelési programja" címmel tüntetett ki.

December óta senki nem kereste őket

Információink szerint a két cégnek abból lett elege, hogy a decemberben lejárt szerződés óta, hivatalosan senki nem kereste őket, így azt sem tudják, az új MLSZ vezetésben kivel kellene tárgyalniuk. A két cég már február 16-án is jelezte, hogy felfüggeszti támogatását.

A MOL ésaz OTP a program előző vezetésével szívesen folytatta volna a munkát, de az akkori vezetőségből jelenleg senki nincs jelenleg az MLSZ-vezérkarában.

Mezey: Nem rajtuk múlt a folytatás

A program korábbi vezetője, Mezey György nem kívánta kommentálni a döntést. Az futballszövetség elnökségéből a február végi közgyűlésen kikerült volt szövetségi kapitány mindössze három mondatot kívánt hozzáfűzni. "Nagy tiszteletet érdemel a MOL és az OTP vezetése, hogy mentőővet dobott a magyar labdarúgásnak. Nem rajtuk múlik a mostani változás. Már tavaly ősszel meg kellett volna kezdeni velük a tárgyalásokat, de az MLSZ akkori vezetését lekötötték a Lothar Matthäus szerződése körüli viták."

Kisteleki csalódott

"Megmagyarázhatatlan ez a döntés, ráadásul hihetetlenül rossz az időzítése, elvégre Budapesten tartózkodik az európai labdarúgás teljes vezérkara, csütörtökön mi leszünk az UEFA kongresszusának vendéglátói, ahol teljes egységet kellene mutatnunk, elsősorban a 2012-es Eb-pályázatunk sikere érdekében" - kommentált az MTI-nek Kisteleki István. Az MLSZ-elnök többször egyeztetett Csányi Sándorral, az OTP Bank Rt. elnök-vezérigazgatójával, aki megígérte neki a Bozsik Akadémia további támogatását, ezért sem érti a mostani lépést. "Csányi Sándor kétszer is nyomatékosan hangsúlyozta: a gyerekfoci támogatását fontosnak tartja, azzal semmi gondja. Ezek után talán érthető, hogy egyéb hozzáfűznivalóm nincs a történtekhez. A legnagyobb vesztesek sajnos a semmiről sem tehető gyerekek, de arra mindenképpen felhívnám a figyelmet, hogy a labdarúgás utánpótlása ezzel a lépéssel közel sincs halálra ítélve, ellehetetlenítve."

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

Shopline

  • Fagyos tüzek
    Johanna Lindsey : Fagyos tüzek Ár: 2290 Ft − 20% Kedvezményes ár: 1832 Ft
  • Futótűz
    Suzanne Collins: Futótűz Ár: 3480 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2958 Ft

OnGo beszámolók

  • Olaszország
    Olaszország Maradandó élményekkel és emlékekkel jöttünk haza, amit senki nem vehet el tőlünk....
  • Franciaország Teljes holdtölte az első este a tengernél! Gyönyörű látvány!...
  • Marokkó Egy szónak is száz a vége, fantasztikus utunk volt, kár lett volna kihagyni....