Jövőre lelassulnak az F1-autók

2005. július 21., csütörtök 10:52
A múlt heti jerezi tesztelésen a Toyota és a BMW kipróbálta a 2006-os szezonra épített nyolchengeres motorját. A japán gépet a versenyzéstől tavaly visszavonult Olivier Panis tesztelte először, és az szerinte olyan lassú, hogy öreg pilóták is vezethetik.
"Egyesben és kettesben még tűrhetően gyorsul, de utána elfogy az erő" - nyilatkozta az f1racing.net-nek a Toyota tesztpilótája, Olivier Panis, miután a múlt héten kipróbálta a gyár új V8-as motorját.

V8 váltja a V10-et

A Forma-1-ben jövőre a tízhengeres, három literes erőműveket 2,4 literes, nyolchengeresek váltják föl, amelyek az első számítások szerint 200 lőerővel kisebb teljesítményt adnak le, mint az idei motorok.

Olivier Panis "Amit először éreztem az, hogy a V8-as sokkal gyengébb, mint a V10-es. Kevésbé jó a gyorsulása, és a kanyarokban tapasztalt erőhatások sem olyan nagyok. Az olyan öreg emberek, mint én, elgondolkodhatnak, hogy újra kezdjék a versenyzést" - viccelődött a 38 éves pilóta, aki tavaly vonult vissza. Azóta a Toyota harmadik pilótája, többnyire csak gyakorlásokon vezet, bár a számára hazai Francia GP-n a pénteki tréningeken is részt vett.

Jerezben 5-7 másodperccel voltak lassabbak

Jerezben a BMW is kipróbálta a V8-ast, Antonio Pizzonia legjobb ideje egy másodperccel jobb lett Panisénál, de a német motorral több gond volt. Mindketten 5-7 másodperccel maradtak le a leggyorsabbaktól, de Panis szerint jövőre csak 2-2,5 másodperccel lesznek lassabbak a Forma-1-es autók.

"Ahhoz képest, hogy először mentünk vele, ráadásul egy V10-esnek épített kasztniban, nem teljesített rosszul" - bizakodott a francia sofőr.

Kétszáz lőerőt is gyengülhetnek

Az F1 legerősebb motorjai pillanatnyilag 900-950 lőerősek, jövőre 700 körülire eshetnek vissza, ám a mérnökök még a fejlesztések elején járnak.

A világbajnokság állása

  1. 76  Fernando Alonso
  2. 73  Mark Webber
  3. 73  Sebastian Vettel
  4. 63  Lewis Hamilton
  5. 59  Nico Rosberg
  6. 51  Kimi Räikkönen
  7. 45  Jenson Button
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 146  Red Bull Racing-Renault
  2. 108  McLaren-Mercedes
  3. 86  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

OnGo beszámolók

  • Peru
    Peru Arequipa: Gyönyörű város, háttérben az Andokkal....
  • Barcelona Magával ragadó forgatag, amit feltétlenül látni kell. ...
  • Ciprus Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett....