HIRDETÉS

A McLaren visszatámad és megvédi Alonsót

2007. szeptember 11., kedd 00:35
A Marca című spanyol sportlap vázolta a McLaren kémperbéli védekező stratégiáját: ellentámadás, a Renault bemártása, a Ferrari illegális megoldásainak elárulása. Az újság szerint Ron Dennis csapatfőnök a csütörtöki tárgyaláson totális háborút indít, hogy mentse, ami még menthető.
Dennis: a legjobb védekezés a támadás (fotó: AFP)

A McLaren-Mercedes kémügybeli védekező stratégiájának részleteiről számolt be hétfőn a madridi Marca című lap.

Kétségtelen, hogy az új bizonyítékot az istálló versenyzőjének, Fernando Alonsónak és tesztpilótájának, Pedro de la Rosának az e-mail váltása jelenti, ám a sportújság egy névtelen informátorra hivatkozva állítja, Ron Dennis csapatfőnök tisztában van a szerepükkel, és megvédi őket.

Briatore a fő ellenség

"Nem kémek és nem árulók, Fernando és Pedro nem akarták bemártani az istállójukat, és a McLarennél ezt tudják. Mindketten tanúk és úgy is fognak viselkedni" - írja a Marca.

A két mclarenes magától nyújtotta be a Nemzetközi Autószövetségnek (FIA) a leveleket, miután a szervezet valakitől fülest kapva felszólította őket, adják elő, amijük van: ha megteszik, sértetlenek maradnak, ha nem, de később kiderül, elhallgattak valamit, büntetésre számíthatnak.

A Forma-1 köreiben azt sejtik, a Renault-csapatfőnök Flavio Briatore jelentette föl a két spanyolt. Pénteken Monzában az olasz menedzser járt is a McLarennél.

Ron Dennis nem békül

"A Marca úgy tudja, Flavio Briatore nem azért ment a McLaren lakóépületébe, hogy Alonso átigazolásáról tárgyaljon, hanem nyugtatni a hangulatot. Elmondta, nem ő adta az új bizonyítékot az FIA-nak, békét akar Ron Dennissel. A Mclaren-főnök viszont elutasította."

Dennis kijelentette, erős védekezésük lesz Párizsban, a sportújság súgója biztos benne, ennél többet, komoly ellentámadást indít az angol.

"Dennis tud a Renault egy titkáról, egy lehetséges illegális dologról, ami a franciák azonnali kizárását jelentené a bajnokságból. Meggyőződése, Briatore rosszindulatúan ügyködött vele szemben a kémüggyel kapcsolatban, ezért készen áll arra, hogy csatában haljon meg, és magával rántsa, akit bír, azaz a Renault-t."

A Ferrari ellen is készül a McLaren

A franciák bemártása csak egyik része a tervének, a kémügyben és a pályán is közvetlen rivális Ferrari ellen is lesz fegyvere: "Ron a Ferrarit szintén megtámadja, olyan listát mutat be az FIA-nak, amin az olaszok illegális alkatrészei és megoldásai szerepelnek".

Egyértelműnek tűnik, a McLaren már nem úszhatja meg büntetés nélkül, mint az első tárgyalás után, így taktikát váltott.

"Briatore el akarja kerülni a totális háborút, mert ha mindenki mindenki elleni csatára kerül sor, az azt provokálhatja ki az FIA-ból, hogy három topcsapatot nem büntet meg, inkább általános amnesztiát hirdet a vb további elhiteltelenedését elkerülendő" - jósolja a Marca.

Csütörtök az igazság napja lehet

A McLaren Monzában egyetlen kémügyre vonatkozó kérdésre sem válaszolt, mint mondták, csütörtöki esélyeiket gyengítené, ha bármit is idő előtt kiszivárogtatnának. Briatore elhülyéskedte a dolgot - "csak a Mclaren új központját akartam látni belülről" - a Ferrari pedig csupán általánosságban és ködösítve nyilatkozott, kiemelve, istállók közötti kompromisszum elképzelhetetlen, az igazság ki fog derülni.

A világbajnokság állása

  1. 61  Sebastian Vettel
  2. 61  Fernando Alonso
  3. 53  Lewis Hamilton
  4. 49  Kimi Räikkönen
  5. 48  Mark Webber
  6. 45  Jenson Button
  7. 41  Nico Rosberg
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 109  Red Bull Racing-Renault
  2. 98  McLaren-Mercedes
  3. 84  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől