A McLaren elcsábította a Ferrari szponzorát

2005. december 14., szerda 11:36
Az idén visszaesett Forma-1-es Ferrari a következő szezonban még élvezi a Vodafone támogatását, 2007-től azonban már nem. A mobilkommunikációs világcég kedden meghatározatlan idejű, de hosszú távú szerződést kötött a McLarennel, amelyiknek anyagi vonatkozásait nem hozták nyilvánosságra, de vélhetően évi hetvenmillió euró, közel tizenhét és fél milliárd forint körüli az összeg.
"A Vodafone és a McLaren-Mercedes hosszá távú, legalább a következő évtizedig szóló támogatói szerződést kötött, a 2007 januárjától érvényes megállapodás szerint a Vodafone a McLaren-Mercedes névadó szponzora valamint az istálló hivatalos mobilpartnere lesz" - közölte a mobilkommunikációs világcég keddi sajtóközleményében.

Fantasztikus piaci lehetőség

Az új egyezmény anyagi részleteiről egyik fél sem nyilatkozott, de a Vodafone és a McLaren vezetői is elégedettek.

"Izgalommal várjuk Forma-1-es szereplésünk új szakaszát a Vodafone McLaren-Mercedes névadó szponzoraként" - nyilatkozta a Vodafone marketinigazgatója, Peter Bamford. "A megállapodással fantasztikus piaci lehetőségeket kapunk, amiből ügyfeleink velünk együtt profitálnak" - tette hozzá.

A Vodafone túlteljesített

A vállalat az utóbbi években a Ferrarival szerepelt a Forma-1-ben, együttműködésük 2006 végén jár le. A brandrepublic.com értesülései szerint évente 87 millió dollárral, mintegy 70 millió euróval segítik a Ferrarit.

A McLaren Mercedes csapatfőnöke, Ron Dennis szintén sikeres együttműködésre számít: "több mint harminc év alatt ez volt a harmadik alkalom, hogy az istálló névadó szponzorának pályázhattak. A Vodafone minden területen túlteljesített, ezért örömmel üdvözöljük a gárdánál."

Kevesebb pénzből gazdálkodhat a Ferrari

A Ferraritól még nem kommentálták a bejelentést, de egyelőre úgy tűnik, 2007-től kevesebb pénzből kell gazdálkodniuk.

A Vodafone néhány hete bontotta föl a Manchester United labdarúgó klubbal kötött mezszponzori szerződést - jövőre a Bajnokok Ligáját támogatják -, és az angol sajtó arra számított, az F1-ben a Hondához pártolnak.

Cigaretta, viszki, telefon

Az első Vodafone reklámokkal ellátott F1-es McLarenre 2007 elején számíthatunk, a felek színeit nézve elképzelhető, hogy a McLaren ismét piros-fehér összeállításra vált, mint a nyolcvanas években.

Az angol team autóin 1996 óta a West cigarettamárka logói szerepeltek, az idei magyar futamtól pedig a Johnny Walker whisky lett a legfőbb támogató.

A világbajnokság állása

  1. 76  Fernando Alonso
  2. 73  Mark Webber
  3. 73  Sebastian Vettel
  4. 63  Lewis Hamilton
  5. 59  Nico Rosberg
  6. 51  Kimi Räikkönen
  7. 45  Jenson Button
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 146  Red Bull Racing-Renault
  2. 108  McLaren-Mercedes
  3. 86  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

Messi 73 gólja hat és fél percben
A bajnokságban 50, a BL-ben 14, a kupákban 9 egy szezon alatt. Itt megnézheti mindet egyben.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

OnGo beszámolók

  • Zakynthos
    Zakynthos A természeti szépségei és élővilága egyedülálló....
  • Toszkána Műkincsek szobrok, mozaikok, építészeti csemegék, kultúrtörténeti emlékek......
  • Hawaii Összefoglalva, ez az öböl a világ egyik legszebb tengerpartjai közé tartozik....