HIRDETÉS

Legalább nem fognak zaklatni, mikor nyerek már a Ferrarival

2007. március 19., hétfő 11:38
Fölényesen nyerte az idénynyitó F1-es Ausztrál GP-t Kimi Raikkönen, aki a sikerre számított, és leginkább annak örül, hogy a továbbiakban kevesebbet zalkathatják az újságírók.

Michael Schumacheres fölénnyel nyerte élete első ferraris F1-es futamát, a vasárnapi Ausztrál Nagydíjat Kimi Raikkönen. A tavaly visszavonult hétszeres világbajnok helyére szerződtetett finn rögtön a rajtnál élre állt, nagyon kis megszakításokkal a célig vezetett, magabiztosan futott be az élen.

'Tőkéletes, de mégse'

"Tökéletes nap volt, vagyis nem tökéletes, mert akadt néhány problémánk, de legalább hoztuk az eredményt" - mesélt kissé összezavarodva a verseny utáni sajtótájékoztatón Raikkönen, aki rádiókapcsolat nélkül futotta végig az ötvennyolc kört.

"A legnagyobb gondom a rádióval volt, elromlott közvetlenül a rajt előtt, így az egész futamon képtelen voltam azon kommunikálni. A táblára kellett hagyatkoznunk, meg arra, amit a futam előtt elterveztünk, és átbeszéltünk. Szerencsére nem jött közbe semmi különös."

A csapattagok és a versenyzők évtizedek óta használják a rádiós rendszert, a táblát csak biztonság kedvéért lógatják a depó faláról, így nem lehetett könnyű alkalmazkodni az új helyzethez. Igazi régi típusú győzelem volt.

Schumacher azonnal gratulált

Feladatát persze könnyítette, hogy az F2007-es Ferrari pazarul ment: "Nem igazán kellett olyan keményen nyomnom, mint ahogy tehettem volna, nem volt nehéz győzelem, nagyjából ilyen versenyre számítottunk". A 27 éves klasszis szerint azért különleges siker volt, igaz, leginkább, mert a továbbiakban leszállnak róla az újságírók: "Legalább nem fogják kérdezgetni, mikor fogok már nyerni a Ferrarival".

A leintés után percekkel, még a dobogóra lépés előtt valaki telefonon kereste Raikkönent, ahogy sejteni lehetett, Michael Schumacher. A sajtótájékoztatón az autosport.com, illetve más újságírók is megkérdeztek, tényleg ő volt-e? "Azt hiszem, Michael hívott, de a vonal pocsék volt, így semmit nem hallottam."

Alonso aggódik

A finn szerint a következő, malajziai futam "akár teljesen máshogyan is alakulhat", így továbbra is keményen kell dolgozniuk, ám ez a nagy hátránnyal második Alonsót nem vigasztalta. "Aggódom, mert míg az edzéseken, néhány körön partiban voltunk a Ferrarival, versenytávon nem, és ugye, az a GP legfontosabb része" - nyilatkozta a mclarenes.

Ázsiában három hét múlva jön a második verseny.

A világbajnokság állása

  1. 61  Sebastian Vettel
  2. 61  Fernando Alonso
  3. 53  Lewis Hamilton
  4. 49  Kimi Räikkönen
  5. 48  Mark Webber
  6. 45  Jenson Button
  7. 41  Nico Rosberg
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 109  Red Bull Racing-Renault
  2. 98  McLaren-Mercedes
  3. 84  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől