Magyar Nagydíj: Az akciós jegyek harmada elkelt

2012. július 17., kedd 16:03

Javában zajlik az Egyenesen a Hungaroringre elnevezésű akció, amelynek keretében a szervezők rendkívül kedvezményes utazási és belépési lehetőséget biztosítanak a hazai nézők számára a jövő hétvégén esedékes 27. Forma-1-es Magyar Nagydíjra. A külföldi jegyeladások több mint egyharmadával nőttek a tavalyihoz képest, ám a magyarországiak jócskán elmaradnak a várttól.

"Tavaly a három nap során közel kétszázezren tekintették meg a Magyar GP-t és azt szeretnénk, ha idén is legalább ennyien jönnének ki a Hungaroringre" - mondta az MTI érdeklődésére Gerstl Péter, az Ostermann Forma 1 Kft. vezérigazgatója. "A jelenlegi állapot szerint amíg külföldön harmincöt százalékkal nőtt a jegyeladás, addig idehaza ötven százalékkal esett vissza."

Az egy hete bejelentett Egyenesen a Hungaroringre elnevezésű akció éppen ezt a helyzetet igyekezett orvosolni: az Ostermann Forma 1 Kft., a MÁV-Start, a Volánbusz és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) összefogásának eredményeképpen a 9990 forintért megvásárolható belépőjeggyel július 29-én az ország legtávolabbi pontjáról is ingyen elérhető tömegközlekedéssel a Magyar GP. A belépővel ingyenesen lehet majd közlekedni a MÁV és a Volán Társaságok járatain, továbbá a BKK metróin és az Árpád-híd - Mogyoród különjáraton.

"Az akció keretében a rendelkezésre álló tízezerből eddig 3400 jegyet értékesítettünk és azt szeretnénk, ha az összes, vagyis a maradék 6600 is elfogyna. Az eladások állásáról a Class FM Rádióban folyamatosan értesítjük az érdeklődőket" - tette hozzá a vezérigazgató.

RSS

A világbajnokság állása

  1. 61  Nico Rosberg
  2. 50  Lewis Hamilton
  3. 28  Nico Hulkenberg
  4. 26  Fernando Alonso
  5. 23  Sebastian Vettel
  6. 23  Jenson Button
  7. 20  Kevin Magnussen
  8. 18  Valtteri Bottas
  9. 16  Sergio Perez
  10. 12  Felipe Massa

A konstruktőri vb állása

  1. 111  Mercedes
  2. 44  Force India-Mercedes
  3. 43  McLaren-Mercedes

Versenynaptár

  • Összefoglaló Ausztrál Nagydíj márc 16.
  • Összefoglaló Maláj Nagydíj márc 30.
  • Összefoglaló Bahreini Nagydíj ápr 06.
  • Kínai Nagydíj ápr 20.
  • Spanyol Nagydíj máj 11.
  • Monacói Nagydíj máj 25.
  • Kanadai Nagydíj jún 08.
  • Osztrák Nagydíj jún 22.
  • Brit Nagydíj júl 06.
  • Német Nagydíj júl 20.
  • Magyar Nagydíj júl 27.
  • Belga Nagydíj aug 24.
  • Olasz Nagydíj szept 07.
  • Szingapúri Nagydíj szept 21.
  • Japán Nagydíj okt 05.
  • Orosz Nagydíj okt 12.
  • Amerikai Nagydíj nov 02.
  • Brazil Nagydíj nov 09.
  • Abu-dzabi Nagydíj nov 23.

Minden idők

Ezzel a lövéssel világhírű lehet az Újpest kongói csatára
Tshibuabua rádőlt, lendített, a többit látni kell.

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

Travelo utazási ajánlatok