A Ferrari cáfolja Alonso 25 milliós fizetését

2009. október 1., csütörtök 11:27

A Ferrari Forma-1-es istálló cáfolta azokat a spanyol médiaértesüléseket, hogy az újonnan igazolt Fernando Alonso évente 25 millió eurót keres majd a csapatnál.

„Az említett összegnek semmi köze a valósághoz. Nagyon egyszerű a számokkal dobálózni, de nem szabad elfelejteni, hogy a világ a közelmúltban kissé megváltozott” – írta csütörtökön honlapján a maranellói istálló.

A Ferrari – pontot téve a hónapok óta tartó találgatásokra – szerdán jelentette be a kétszeres világbajnok spanyol pilóta leigazolását, hozzátéve, hogy a Renault-tól érkező Alonso három évre kötelezte el magát a csapathoz. Az anyagi részleteket nem árulták el. A 28 éves versenyző a 2007-es vb-győztes finn Kimi Räikkönen helyére érkezik, a másik pilóta 2010-ben a brazil Felipe Massa lesz. (MTI)

A világbajnokság állása

  1. 392  Sebastian Vettel
  2. 270  Jenson Button
  3. 258  Mark Webber
  4. 257  Fernando Alonso
  5. 227  Lewis Hamilton
  6. 118  Felipe Massa
  7. 89  Nico Rosberg
  8. 76  Michael Schumacher
  9. 42  Adrian Sutil
  10. 37  Vitaly Petrov

A konstruktőri vb állása

  1. 650  RBR-Renault
  2. 497  McLaren-Mercedes
  3. 375  Ferrari

Minden idők

Öngólra ennyire még nem készültek rá
A Costa Rica-i női kapus finoman igazítani akart, de képtelen volt kirúgni a felé vánszorgó labdát.

F1

Raikkönen: Az 1. helyem semmit se jelent
2 év, 3 hónap után első hivatalos tesztnapját megnyerte a finn. De sok következtetést ne vonjunk le. [...] Bővebben!

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...