HIRDETÉS

Ecclestone 'Forma-Ferrarit' tervez

2005. július 11., hétfő 12:25
Az Forma-1 első számú főnöke, Bernie Ecclestone nem esne kétségbe, ha az elszakadással fenyegetőző istállók valóban távoznának a sorozatból, és másik autós szériát hoznának létre. Max Mosley-t támogatja, és készen áll, hogy diktatórikus módszerekkel létrehozza az új F1-et, amely a Ferrari népszerűségére alapozna.
"Az öt gyártó játszik, de idővel rájönnek, hogy az FIA Forma-1-e nem csak az ésszerű megoldás, hanem az egyetlen is" - nyilatkozta a hétvégi Brit Nagydíjon Max Mosley FIA-elnök az ITV televíziónak.

Öt F1-ben résztvevő motorgyár, illetve hat csapatuk, valamint a független Minardi és Red Bull azt tervezik, hogy a 2007-es szezon végén elhagyják a sorozatot, ha nem veszik figyelembe szabálymódosítási törekvéseiket. Fő problémájuk Mosley, aki a sportágat meghatározó Concorde-szerződéshez a saját szabálymódosításait akarja csatolni.

Új FIA-elnököt akarnak

Az utóbbi hetekben a felek között lévő ellentétek erősödtek, a nyolc team képviselői néhány napja Münchenben tanácskoztak, és állítólag kiválasztották Mosley utód-jelöltjét az FIA élére, illetve megállapodtak az ellen Forma-1, a GPWC (Grand Prix World Championship) szabályairól.

A szervezet jelenlegi elnöke viszont nem tart sem a trónfosztástól, sem a szervezkedéstől.

"A nézőket nem érdekli a politikai vita. Azért kapcsolják be a tévét, hogy jó versenyt lássanak. Az meg, hogy én népszerű vagyok-e, szintén nem izgat" - mondta Mosley.

Mosley nem hajlandó kompromisszumra

Eddig csak sejteni lehetett, hogy, az FIA egyáltalán nem akar kompromisszumot kötni, de az 55 éves sportvezető ezúttal nyíltan vállalta ezt: "Minden tiszteletem a csapatoké, de hogy nekik mi tetszik és mi nem, egyáltalán nem számít. Ha a Forma-1 már nem felel meg nekik, indíthatnak egy másik sorozatot. Mi nem akadályozzuk őket. De ha mégis maradnak az F1-ben, akkor azt teszik, amit mi akarunk. Ez a mi bajnokságunk".

Mosley szerint "komolytalan az ellensorozat terve, de ha mégis úgy határoznának, hogy kiválnak a Forma-1-ből, két-három motorgyár inkább teljesen kiszállna a sportból, és sehol máshol nem versenyezne. Úgy gondolja, az igazi problémájuk, hogy az "új szabályrendszerben nem akarnak pénzt költeni".

Ecclestone: Újra diktatúra lenne

A Forma-1 közvetítési és egyéb üzleti jogainak egy részével rendelkező Bernie Ecclestone, aki a nyolcvanas évek elejétől kezdve a világ legnépszerűbb autós sorozatává tette az F1-et, úgy tűnt, középen áll a harcban, ám a hétvégén kiderült, Mosleyt támogatja.

A 74 éves menedzser sincs megijedve a gyártók és a csapatok fenyegetéseitől. "Fel tudnánk tölteni a mezőnyt, ha néhány gyártó elhagyná a Forma-1-et, egyáltalán nem lenne gond. Seregnyi új kölyök lenne, aki szívesen vezetne nálunk, és olyan szabályokat hoznánk, amik garantálják a szoros versenyeket" - nyilatkozta a hétvégén a Mirror című lapnak Ecclestone. - "Újra diktatúra lenne, mi alkotnánk az előírásokat, és a résztvevőknek aszerint kellene versenyezniük".

A Ferrarit elég garanciának tartja

A modern F1 kezdetén, szűk húsz éven át valóban önkényuralmi rendszer volt, Ecclestone eldöntött valamit, a csapatok pedig beleegyeztek. Legtöbbször persze egyetértettek, és a technikai szabályrendszerben nem volt jelentős nézeteltérés az FIA és az istállók között.

Ecclestone úgy érzi, a Ferrari jelent neki elég garanciát az F1 életben maradásához: a világbajnok csapat egyedüliként januárban aláírta a Concorde-szerződést, így részvétele biztos 2007 után is.

A nézőknek nem tetszett a Ferrari-futam

"Az elmúlt években ezernyi különböző lebonyolítási módszer és szabály váltotta egymást, sok híres csapat jött és ment. Csupán a Ferrari jelenléte állandó" - mondta Ecclestone. Valójában igaza is van, hiszen az olaszokon kívül csak a McLaren és a Williams van jelen megszakítás nélkül a hatvanas évek vége óta.

"Az embereket nem igazán érdekli, mit csinálnak a motorgyártók és a csapatok. A Ferrarira kíváncsiak, és a Ferrari az FIA bajnokságában lenne".

Ecclestone annak ellenére is biztos ebben, hogy a júniusi Amerikai GP-n a michelines gárdák bojkottja miatt csak a két Ferrari, valamint a jóval gyengébb Jordanek és Minardik indultak, és a közönségnek nem tetszett a hatautós verseny.

A világbajnokság állása

  1. 61  Sebastian Vettel
  2. 61  Fernando Alonso
  3. 53  Lewis Hamilton
  4. 49  Kimi Räikkönen
  5. 48  Mark Webber
  6. 45  Jenson Button
  7. 41  Nico Rosberg
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 109  Red Bull Racing-Renault
  2. 98  McLaren-Mercedes
  3. 84  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől