HIRDETÉS

A fél McLaren-csapat látta a Ferrari titkos tervrajzait

2007. július 16., hétfő 18:04
Nyilvánosságra került a Forma-1-es kémügy egyik gyanúsítottja, Mike Coughlan vallomása: állítja, a McLaren-csapatnál nem csak ő és közvetlen felettese, Jonathan Neale, hanem más kollégáik is tudtak róla, hogy a Ferrari titkos tervrajzai kerültek hozzá.

Leközölte az olasz la Repubblica napilap a Forma-1-es kémperben gyanúsított McLaren-mérnök, Mike Coughlan eskü alatt tett nyilatkozatának részleteit, ahol leírja, mit tud az ügyről.

"Nálam voltak a dokumentum, az én felelősségem, hogy hozzájutottam" - idézte az újság Coughlant.

"Azt mondták, semmisítsem meg"

A McLaren-főnök Ron Dennis állítja, alkalmazottja egyéni akciójáról van szó, rajta kívül más nem tudott semmiről az istállónál. A Ferrari ezzel szemben azt gyanítja, legalább egyvalaki, a menedzserigazgató Jonathan Neale igenis értesült róla, mi van egyik szakemberénél.

Coughlan azt vallotta, nem csak neki, másoknak is beszámolt: "A tervet a McLarennél nem csak Jonathan Neale-nek mutattam meg. Mindannyian egyformán reagáltak, nem is akartak tudni róla, azt javasolták, semmisítsem meg".

A Ferrari nyomozni kezdett miután a McLaren-központ Woking kisváros egyik fénymásoló üzletből értesítették a gárda vezetőit, titkos Ferrari-papírokat sokszorosítottak náluk. Coughlan lakását átkutattatták, megtalálták a 780 oldalt, majd a londoni bíróságon eljárást indítottak Mike Coughlan és neje ellen, aki a másolásnál bukott le.

Nem tiszta, kitől érkeztek a tervek

A párral vaztán megállapodtak, néhány vádpontban kedveznek nekik, ha mindenben együttműködnek velük, és segítenek az ügy teljes leleplezésében. Ekkor készült el a nyilatkozat.

A Ferrarinál azt sejtik, az olaszországi gyanúsított, az exferraris Nigel Stepney juttatta el az információkat Coughlannek, akivel több mint tíz éve ismerik egymást, a kilencvenes években kollégák voltak a Ferrarinál. Stepney ezt egy interjúban tagadta.

Coughlan ezt tagadja, azt vallotta, egy express kézbesítő céggel érkezett a csomag. A feladóról nem ír a la Repubblica, valószínűsíthető, a jelenleg felfüggesztett menedzser nem tudja, kitől kapta.

Nehezen védhető a McLaren teljes ártatlansága

Az is rejtély, hogy a bizalmas Coughlan-aktát ki szivárogtatta ki. Mivel Olaszországban került nyilvánosságra, valószínűsíthető, hogy a Ferrari, hiszen az eredeti példány az istállónál van, csupán az ügyet szintén vizsgáló FIA (Nemzetközi Autós Szövetség) kapott egy másolatot.

A McLaren eddig teljes ártatlanságát hangoztatta, ám a Coughlan-nyilatkozat ezt jócskán megkérdőjelezi. Nagyobb probléma az angoloknak, hogy az F1-es csapatoknál kollektív felelősség van, így még akkor is megbüntethetik, ha valóban nem hasznosították az információkat.

Figyelmeztetéstől kizárásig bármi

Az FIA figyelmeztetéstől a kizárásig bármint kioszthat ilyen esetben, a legvalószínűbbnek a pontlevonás tűnik, a konstruktőrök versenyében mindenképp, de még a pilóták között is elképzelhető: a szabályzat és Max Mosley FIA-elnök szerint mindenképp, míg Bernie Ecclestone F1-vezér állítja, a versenyzőktől, Fernando Alonsótól és Lewis Hamiltontól nem fognak elvenni semennyit.

Az ügyben az első FIA-meghallgatás július 26-án lesz Párizsban, ekkor kell a McLarennek és a Ferrarinak a sporttestület előtt beszámolnia. A londoni per egyelőre szünetel, a modenai, ahol Stepney a kulcsfigura, folyamatban van, főleg, hogy őt azzal is gyanúsítják, májusban valamilyen fehér port szórt a Ferrari autók tankjába.

Itt a következő előre lépés augusztus 3-a körül lesz, akkor elemzik az anyag összetételét, azaz derül ki, mi is valójában.

A világbajnokság állása

  1. 61  Sebastian Vettel
  2. 61  Fernando Alonso
  3. 53  Lewis Hamilton
  4. 49  Kimi Räikkönen
  5. 48  Mark Webber
  6. 45  Jenson Button
  7. 41  Nico Rosberg
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 109  Red Bull Racing-Renault
  2. 98  McLaren-Mercedes
  3. 84  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől