Fernando Alonso a McLaren Mercedeshez szerződött

2005. december 19., hétfő 12:37
A McLaren-Mercedes hétfő reggel bejelentette, 2007-től érvényes szerződést kötött Fernando Alonsóval, a Forma-1 jelenlegi világbajnokával. A spanyol pilóta 2007-ben vált csapatot, társa Raikkönen vagy Montoya lesz.
Leigazolta a Mclaren-Mercedes az idei Forma-1-es világbajnokot, Fernando Alonsót. A 2007-től érvényes szerződés létrejöttét hétfő délelőtt saját honlapján kiadott közleményben hozta nyilvánosságra a McLaren.

Még egy év Renault

"Nagyszerű, hogy a Vodafone McLaren Mercedes kombináció egy világbajnokkal még tovább erősödött. Mindig is hangsúlyoztuk, hogy a legjobbak akarunk lenni, és ehhez a legjobb szakembereket, a legjobb pilótákat és szponzorokat akarjuk megszerezni. Fantasztikus, hogy néhány napon belül bejelenthettük a Vodafone és Fernando Alonso érkezését" - idézte Ron Dennis McLaren-főnököt a kommüniké.

"Kihagyhatatlan lehetőség"

A 24 éves spanyol pilóta idén Renault-val lett vb-győztes, jövőre marad a francia gárdánál, majd 2006 végén csatlakozik az angol teamhez. "Minden Forma-1-es pilóta álma, hogy olyan ambíciózus és mindig nyerni akaró csapat tagja legyen, mint a McLaren. Izgalmasnak ígérkezik a 2007-es szezon, és örömmel csatlakozom a Vodafone McLaren Mercedeshez. Természetesen szomorú vagyok, hogy elhagyom a Renault-t, de vannak lehetőségek, amiket nem lehet kihasználatlanul hagyni" - kommentálta a megegyezést Alonso.

Csak egy marad a jelenlegiek közül

A megállapodás alig egy héttel azt követően jött létre, hogy a McLaren hosszú távú megállapodást kötött új főszponzorával, a Vodafone-nal.

A következő idényben még Kimi Raikkönen és Juan Pablo Montoya vezetik az ezüst autókat, utána viszont csak egyikük marad a csapatnál. Dennis elmondta, csak később derül ki, melyikük lesz Alonso társa: "Tárgyalunk mindkét jelenlegi pilótánkkal a 2007-es folytatásról".

A csapatfőnök és legújabb versenyzője is úgy gondolja, szerencsés, hogy ilyen korán bejelentették a közös folytatást, mert így mindannyian nyugodtan koncentrálhatnak a 2006-os szezonra.

Raikkönen közelebb került a Ferrarihoz

Montoya és Raikkönen - szerződésük lejár a jövő év végén - egyelőre nem kommentálták Alonso érkezését. Előbbinek idén nem voltak ajánlatai, a finnt viszont az olasz sajtó többször is a Ferrarival hozta össze. A pilóta mindig tagadta, hogy az olaszokhoz tartana, de a McLarennel annak ellenére sem hosszabbított, hogy Dennis kijelentette, egész karrierjére a csapatához kötné.

Kimi Raikkönen az idei világbajnokságot másodikként fejezte be, annyi futamot - hetet - nyert, mint Alonso, de autójának sorozatos technikai gondjai miatt az összetett első helyére nem volt esélye.

A világbajnokság állása

  1. 392  Sebastian Vettel
  2. 270  Jenson Button
  3. 258  Mark Webber
  4. 257  Fernando Alonso
  5. 227  Lewis Hamilton
  6. 118  Felipe Massa
  7. 89  Nico Rosberg
  8. 76  Michael Schumacher
  9. 42  Adrian Sutil
  10. 37  Vitaly Petrov

A konstruktőri vb állása

  1. 650  RBR-Renault
  2. 497  McLaren-Mercedes
  3. 375  Ferrari

Minden idők

Öngólt panenkázott a 89. percben
Az újpesti Tokody Tibor lőtt utoljára ilyen öngólt. Ezzel a bénázással az izraeli játékos is hamar sztár lesz.

F1

Raikkönen: Az 1. helyem semmit se jelent
2 év, 3 hónap után első hivatalos tesztnapját megnyerte a finn. De sok következtetést ne vonjunk le. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok