Totális káosz az F1-es átigazolási piacon

2012. szeptember 11., kedd 17:37

Évek óta nem volt akkora kavarás a csapatváltások körül a Forma-1-ben, mint idén, Lewis Hamilton lehetséges átigazolása és a Ferrari pilótakeresése mozgatja a szálakat. Ha az angol megy a McLarentől, borul a dominó, és ugyanez igaz az olaszoknál Felipe Massára, azzal a különbséggel, hogy ő nem magától mehet, hanem küldhetik. Nem is csapatokban, hanem pilótákban érdemes gondolkoznunk, összeszámolva több mint tíz versenyző neve forog a piacon emlegetettek között. Érdemes megnéznünk minden eshetőséget és kombinációt, ám még akkor is előfordulhat, hogy olyan csavar jön, amire senki nem számít.

Lewis Hamilton

A McLaren szupersztárjának kifut a szerződése idén, és még nem hosszabbított. Monzában tényként beszéltek róla, hogy a Mercedeshez megy, ami ötmillió fontos fizetésemelést biztosít neki - 20 millió/év -, és 2014-től gyári turbó motorokkal futhat. A McLaren állítólag fukarkodik, a jelenlegi 15 millión nem akar emelni, és kérdéses, hogy milyen motorja lesz 2014-től.

A McLarennél állítják, nem tudnak róla, hogy Hamilton már aláírt volna máshová, és azon dolgoznak, hogy megtartsák az exbajnokot. Azt hangoztatják, Hamilton mind a 20 futamgyőzelmét náluk szerezte, idén is nyert már háromszor, vagyis a siker velük biztos - miközben a Merci egyszer győzött közel három év alatt.

Az idei pilótafelállás

Red Bull: Vettel-Webber

McLaren: Button-Hamilton

Ferrari: Alonso-Massa

Lotus: Raikkönen-Grosjean

Mercedes: Schumacher-Rosberg

Sauber: Kobajasi-Perez

Force India: Hülkenberg-di Resta

Williams: Maldonado-Senna

Toro Rosso: Ricciardo-Vergne

Caterham: Kovalainen-Petrov

Marussia: Glock-Pic

HRT: De la Rosa-Karthikeyan

Michael Schumacher

A Hamiltonhoz kapcsolódó pletykák szerint a mclarenes Schumacher helyére szerződik a Mercedeshez, és a hétszeres bajnok a szezon végén újra visszavonul. Érthetetlen lépés lenne tőle háromévnyi teljesen sikertelen szenvedés után távozni, korábban arról is suttogtak, hogy a Merci újabb két évre magához akarja kötni. Vagyis pont belelógna a turbóérába, és ha mondjuk akkor sem menne semmire, érthető a visszavonulás. Schumacher fizikailag szenzációs formában van, hiába lesz 2014-ben már negyvenöt éves, simán benne van még két szezon. Ahogy 2006-ban, újra túl hamar vonulna vissza.

A német csapatváltása egyelőre nem merült fel, de csak idő kérdése, mikor hozzák szóba Hamilton mclarenes helyével. Visszatérése a Ferrarihoz szinte kizárható, jelenleg Alonso mellé szerződni olyan, mint 10 éve elmenni Schumacher mellé másodpilótának az olaszokhoz. (Rubens Barrichello megtette.)

Nico Rosberg

Jelen állás szerint Hamilton csapattársa lesz a Mercedesnél, de ha esetleg másképp alakul, akkor is nyerő szituációban lehet: kézenfekvő lenne egy esetleges csere az angollal, mehetne a McLarenhez, ami már három éve is tárgyalt vele, csak akkor Buttont igazolta le végül. Rosberg kedves a Mercedesnek, ő hozta első és egyetlen győzelmüket a három év alatt, kiszúrni nem fognak vele. Ha esetleg a gyári istállóban nem lesz helye, legjobb, ha a szintén mercis McLarennek passzolják le. Ésszerű lenne egy kölcsönszerződés, hogy Schumacher visszavonulása után simán visszavihessék a németek.

Mit csináljon Hamilton?

Paul di Resta

Az abszolút esélyes a McLarenhez, ha Hamilton lép, és Rosberget megtartja a Merci. Fiatal, gyors és skót, tökéletesen illene a McLarenhez Button társának. Ez lehetne neki a nagy kiugrás, mostani istállója, a Force India nem is akadékoskodna, hagyná lelélpni.

A másik kérdéses ülés a Ferrarinál van, marad Massa, vagy elküldik? A legtöbb jel arra vall, hogy elküldik, így Alonsónak csapattárs kell.

Nico Hülkenberg

Monzában arról beszéltek, jelenleg ő a favorit a brazil helyére. Szívesen menne, tetszik neki a lehetőség, és jelenlegi istállója, a Force India vele is közölte, nem akadályozza a továbblépésben.

Mit tegyen Rosberg?

Sergio Perez

Már tesztelt is Ferrarit, pár hónapja az első számú jelölt volt, ám akkor túl tapasztalatlannak mondták, és a pletykák elhalkultak. A hétvégén viszont Monzában nyomta le könnyedén mindkét Ferrarit, kizárt, hogy ezzel ne hozta volna újra pozícióba magát az olaszoknál. Különösen kedvező a kora miatt is: még csak 22 éves, akár az is belefér neki, hogy pár évig Alonso segítője legyen, aztán 25-26 évesen átvegye a hatalmat. Nehézség lehet a távozásában, hogy a Sauber nem könnyen válna meg tőle, rengeteg szponzorpénzt visz az istállóhoz, ám a tehetsége már most jobb autót és nyerő istállót érdemel, vagyis bűn lenne meggátolni a fejlődésben.

Mi a legjobb Schumachernek?

Kamui Kobajasi

Az outsider a Ferrarihoz, meglepetés lenne őt vinni Massa helyett, de egyáltalán nem ésszerűtlen, sem szakmailag, sem anyagilag. A japán gyors és tehetséges, ráadásul hazájában még nagyobb tömegek mozdulnának rá a Ferrarira, mint amennyien jelenleg teszik. A japán Ferrari-tábor most is jelentős, ám Kobajasival még erősebb lenne. A Sauber tőle ráadásul könnyebben megválna, mint Pereztől, pénzügyileg jóval kevésbé függenek tőle, mint a mexikóitól.

Kimi Raikkönen

Ez lenne az igazi bombaigazolás. A Ferrari dönthet úgy, hogy tapasztalt szupersztár kell neki, és a finn mindkét kitételnek megfelel. Esélyét növeli, hogy semmi baja Alonsóval, sőt, kedveli, és ugyanez fordítva is igaz. Csökkenti viszont, hogy három éve elég viharosan vált el a Ferraritól, és Luca di Montezemolo elnök nem kedvelte igazán. Továbbá jól érzi magát a Lotusnál, az autója is rendben van, vagyis a távozása valószínűtlennek tűnik. De ahogy épp ő maga mondta, "itt semmit nem lehet kizárni".

Az Index tippje 2012-re

McLaren: Button (fix)-Rosberg

Ferrari: Alonso (fix)-Perez

Mercedes: Hamilton-Schumacher

Red Bull: Vettel (fix)-Webber (fix)

Lotus: Raikkönen-Grosjean

Force India: di Resta-Hülkenberg

Sauber: Kobajasi-Sutil

Williams: Maldonado-Senna

Toro Rosso: Ricciardo-Vergne

Caterham: Kovalainen-Petrov

Marussia: Glock-Pic

HRT: De la Rosa-Karthikeyan

Grosjean & Kovalainen

A harmadik, legkevésbé nyilvánvaló átigazolási szál a Lotust érinti, és nem Raikkönen, hanem társa, Romain Grosjean miatt. A francia gyors, de idegileg nem tűnik az igazinak, bizonyítja ezt monzai eltiltása is. Állítólag nem lennének szomorúak, ha meg tudnának tőle válni, és a helyére egy másik finnt igazolnának, a Caterhamtől Heikki Kovalainent. Kovalainen Raikkönen legjobb haverja az F1-ben, és ez lehetne a nagy visszatérése a versenyképtelen kiscsapattól a mezőny egyik feltörekvő istállójához.

+1 - Adrian Sutil

A német idén kimaradt a Forma-1-ből, ám úgy hírlik, jövőre visszakerül. A jelenlegi állás szerint excsapatánál, a Force Indiánál vagy a Saubernél szabadul fel ülés, a kettő közül bármelyik ideális lenne neki.

Akik biztonságban vannak

Rend van a Red Bullnál, Webber rég leszerződött jövőre is, Vettelnek még fut a hosszú távú megállapodása. A McLarennél Jenson Button, a Ferrarinál Fernando Alonso helye sziklaszilárd. A Williamsnél Pastor Maldonado tűnik annak, és Bruno Senna kirúgásáról sem beszélnek, igaz, a brazil nem nagyon teljesít, így az ő leváltása nem lenne meglepő.

Ki kell a Ferrariba Alonso mellé?

A HRT, a Marussia és Caterham igazolhat újakat, de az ő autóik nem tényezők a Forma-1-ben, csak a sokadik vonalból válogathatnak.

Meddig tart az igazolási káosz?

Elméletileg akár az év legvégéig is, de Schumacher többször megerősítette, ő és a Mercedes októberben közlik, mihez kezdenek. Az a bejelentés a hamiltonos-mercis szálat is véglegesítheti, a ferraris viszont akár tovább is húzódhat. Az olaszok ráérnek dönteni, Alonsóval biztonságban vannak, és Montezemolo elnök is sokszor elmondta, nem sietnek sehova.

RSS

A világbajnokság állása

  1. 89  Sebastian Vettel
  2. 85  Kimi Räikkönen
  3. 72  Fernando Alonso
  4. 50  Lewis Hamilton
  5. 45  Felipe Massa
  6. 42  Mark Webber
  7. 26  Romain Grosjean
  8. 26  Paul di Resta
  9. 22  Nico Rosberg
  10. 17  Jenson Button

A konstruktőri vb állása

  1. 131  Red Bull Racing-Renault
  2. 117  Ferrari
  3. 111  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

Gatyájával a fején ünnepelt, kiállították
A macedón csatár klasszisgólt lőtt, aztán a hülye gólörömért megkapta a második sárgáját.

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

  • Egyiptom
    Egyiptom Lépjen be a fáraók országába! Fedezze fel Egyiptom rejtélyes titkait!
  • Városlátogatás
    Városlátogatás A legizgalmasabb városlátogatások várnak Önre. Találja meg az önnek legvonzóbb várost!
  • Pihentető nyári hétköznapok
    Pihentető nyári hétköznapok Pihenjen Kerekegyházán! Félpanziós ellátás és sok izgalmas program várja!