Két rajt után Hamilton mp-cel Raikkönen előtt
A relatíve unalmas péntek és szombat után már a futam első pillanataiban felpörgött a nagydíj: Schumacher autója nem indult el a rajtrácson, ezért a zöld mellé sárga fény is kigyulladt, nem engedték el a mezőnyt csak egy újabb felvezető körre.
A németet a boxba tolták, ahol az autó beindult, majd a depó végére sietett, és a többiek után onnét rajtolt el. Közben viszont gyorshajtott, így áthaladásos büntetést kapott.
A pályán közben másodjára rendben eljöttek az autók, Hamilton tökéletesen, de Grosjean is fogta a helyét, Vettelt megelőzte Button, majd Alonso és Raikkönen következett.
Az első kerékcserékig különös nem történt, azok is rendben lezajlottak, Raikkönen jól jött ki belőlük, Alonso elé került.
A McLaren az élen álló Hamiltonnak is három kiállást tervezett, de Grosjean tapadt rájuk, így futam közben átálltak a B tervre, a két pit stopra.
A másodikat a negyvenedik kör környékén hajtották végre mindketten, Raikkönen viszont később, csak a 46.-ban, ráadásul nagyon gyors köröket futott. Kiment, és másodiknak jött vissza csapattársa, Grosjean mellé. Nem kímélte a fiatalt, keményen kivezette a pályáról, és átvette a második helyet Hamilton mögött.
Azonnal az angol után eredt, és négymásodperces hátrányát hamar egyre csökkentette. Húsz köre volt, hogy megelőzze a McLarent, kerékcserét már egyikük sem tervezett. Úgy tűnt, nem is lesz nehéz dolga a lotusosnak, ám Hamilton nem jött zavarba, kicsit gyorsított, és gond nélkül tartotta ellenfelét. A harmadik helyen közben Grosjean leszakadt, Vettel egyre jobban megközelítette, Alonso magányosan körözött az ötödik, Button a hatodik helyen.
Elöl Hamilton mesterien tartotta az egy másodperces különbséget egészen az utolsó körig, és megnyerte a Magyar Nagydíjat. Raikkönen második, Grosjean harmadik, Vettel negyedik lett, Alonso ötödik, Button hatodik.
Hamilton harmadszor nyert a Hungaroringen, ezzel beérte példaképét, Sennát. Alonsónak csendes versenye volt, de 40 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
Most az F1-történet leghosszabb nyári szünete jön, a következő futam Spa, szeptember 2-án.
Magyar Nagydíj - Futam
| H | Pilóta | Csapat | Kör | Idő | R | Pontok |
| 1 | Lewis Hamilton | McLaren-Mercedes | 69 | Winner | 1 | 25 |
| 2 | Kimi Räikkönen | Lotus-Renault | 69 | +1.0 mp | 5 | 18 |
| 3 | Romain Grosjean | Lotus-Renault | 69 | +10.5 mp | 2 | 15 |
| 4 | Sebastian Vettel | Red Bull Racing-Renault | 69 | +11.6 mp | 3 | 12 |
| 5 | Fernando Alonso | Ferrari | 69 | +26.6 mp | 6 | 10 |
| 6 | Jenson Button | McLaren-Mercedes | 69 | +30.2 mp | 4 | 8 |
| 7 | Bruno Senna | Williams-Renault | 69 | +33.8 mp | 9 | 6 |
| 8 | Mark Webber | Red Bull Racing-Renault | 69 | +34.4 mp | 11 | 4 |
| 9 | Felipe Massa | Ferrari | 69 | +38.3 mp | 7 | 2 |
| 10 | Nico Rosberg | Mercedes | 69 | +51.2 mp | 13 | 1 |
| 11 | Nico Hulkenberg | Force India-Mercedes | 69 | +57.2 mp | 10 | |
| 12 | Paul di Resta | Force India-Mercedes | 69 | +62.8 mp | 12 | |
| 13 | Pastor Maldonado | Williams-Renault | 69 | +63.6 mp | 8 | |
| 14 | Sergio Perez | Sauber-Ferrari | 69 | +64.4 mp | 14 | |
| 15 | Daniel Ricciardo | STR-Ferrari | 68 | +1 kör | 18 | |
| 16 | Jean-Eric Vergne | STR-Ferrari | 68 | +1 kör | 16 | |
| 17 | Heikki Kovalainen | Caterham-Renault | 68 | +1 kör | 19 | |
| 18 | Kamui Kobayashi | Sauber-Ferrari | 67 | +2 kör | 15 | |
| 19 | Vitaly Petrov | Caterham-Renault | 67 | +2 kör | 20 | |
| 20 | Charles Pic | Marussia-Cosworth | 67 | +2 kör | 21 | |
| 21 | Timo Glock | Marussia-Cosworth | 66 | +3 kör | 22 | |
| 22 | Pedro de la Rosa | HRT-Cosworth | 66 | +3 kör | 23 | |
| Ret | Narain Karthikeyan | HRT-Cosworth | 60 | +9 kör | 24 | |
| Ret | Michael Schumacher | Mercedes | 58 | +11 kör | 17 |