Újra Alonso győzte le a vihart az időmérőn
Sorozatban másodszor indulhat Fernando Alonso élről a Forma-1-ben, vasárnap a silverstone-ihoz hasonlóan vizes időmérőn is ő szerezte meg a pole pozíciót.
A tréning szárazon kezdődött, de ahogy várták, az első harmad végén cseperegni kezdett, majd a második elején leszakadt az ég. A kiegyenlítődött körülmények ellenére is a menők jutottak a legjobb tízbe, és mehettek a pole-ért.
Az utolsó harmad felénél csendesedni kezdett, látszott, az nyer, aki utolsónak tud kört menni. Két perccel a vége előtt Alonso élre állt, és annak ellenére, hogy senki nem tudta megjavítani az idejét, ő még rátett egy lapáttal, és faragott saját legjobbjából a még mindig nagyon vizes pályán.
Mellőle Vettel, mögüle Michael Schumacher rajtolhat, mert a harmadik Mark Webbert váltócsere miatt öt hellyel hátrébb sorolják, így csak nyolcadikként kezd. Schumacher nagy pillanata nem a végén, hanem még az első harmad hajrájában volt, amikor szárazon utolsó, 17.-ként jutott tovább, hajszálon múlt, hogy harmadik helyett 18.-ként rajtolhasson.
A McLarenek nem érezték az esőt, ahogy Raikkönen sem, így csak a középmezőny elejéről startolhatnak.
Vasárnap nem fog esni.
Német Nagydíj - Időmérő edzés
| H | Pilóta | Csapat | Q1 | Q2 | Q3 | Kör |
| 1 | Fernando Alonso | Ferrari | 1:16.073 | 1:38.521 | 1:40.621 | 23 |
| 2 | Sebastian Vettel | Red Bull Racing-Renault | 1:16.393 | 1:38.309 | 1:41.026 | 23 |
| 3 | Mark Webber | Red Bull Racing-Renault | 1:16.500 | 1:39.382 | 1:41.496 | 24 |
| 4 | Michael Schumacher | Mercedes | 1:16.686 | 1:38.010 | 1:42.459 | 24 |
| 5 | Nico Hulkenberg | Force India-Mercedes | 1:16.271 | 1:39.467 | 1:43.501 | 24 |
| 6 | Pastor Maldonado | Williams-Renault | 1:16.181 | 1:38.731 | 1:43.950 | 27 |
| 7 | Jenson Button | McLaren-Mercedes | 1:16.507 | 1:38.659 | 1:44.113 | 20 |
| 8 | Lewis Hamilton | McLaren-Mercedes | 1:16.221 | 1:37.365 | 1:44.186 | 18 |
| 9 | Paul di Resta | Force India-Mercedes | 1:16.352 | 1:39.703 | 1:44.889 | 26 |
| 10 | Kimi Räikkönen | Lotus-Renault | 1:15.693 | 1:39.729 | 1:45.811 | 20 |
| 11 | Daniel Ricciardo | STR-Ferrari | 1:16.516 | 1:39.789 | 15 | |
| 12 | Sergio Perez | Sauber-Ferrari | 1:15.726 | 1:39.933 | 17 | |
| 13 | Kamui Kobayashi | Sauber-Ferrari | 1:16.481 | 1:39.985 | 16 | |
| 14 | Felipe Massa | Ferrari | 1:16.265 | 1:40.212 | 17 | |
| 15 | Romain Grosjean | Lotus-Renault | 1:16.685 | 1:40.574 | 18 | |
| 16 | Bruno Senna | Williams-Renault | 1:16.426 | 1:40.752 | 21 | |
| 17 | Nico Rosberg | Mercedes | 1:15.988 | 1:41.551 | 18 | |
| 18 | Jean-Eric Vergne | STR-Ferrari | 1:16.741 | 9 | ||
| 19 | Heikki Kovalainen | Caterham-Renault | 1:17.620 | 8 | ||
| 20 | Vitaly Petrov | Caterham-Renault | 1:18.531 | 9 | ||
| 21 | Charles Pic | Marussia-Cosworth | 1:19.220 | 12 | ||
| 22 | Timo Glock | Marussia-Cosworth | 1:19.291 | 11 | ||
| 23 | Pedro de la Rosa | HRT-Cosworth | 1:19.912 | 8 | ||
| 24 | Narain Karthikeyan | HRT-Cosworth | 1:20.230 | 10 |
Webbert, Rosberget és Grosjeant öt hellyel hátrébb sorolják a rajtnál váltócsere miatt, Sergio Perez pedig az időmérő után azért kapott öthelyes rajtbüntetést, mert az időmérő 2. szakaszában Alonsót és Raikkönent is feltartotta. (A sértetteknek következmény nélkül, mindketten továbbjutottak.)
A Német GP időmérője percről percre
Két héttel a két és fél órásra nyúlt silverstone-i időmérő után újra esős kvalifikáció lehet a Forma-1-ben, a Német GP-n is nem hogy csapadékra, de viharra számítanak délután két és három óra között.
A Meteo France szakemberei ritkán tévednek, vízes pályán pedig bárki megszerezheti a pole pozíciót. Esélyest nehéz találni, ám Fernando Alonso nevét meg kell említenünk: Angliában övé lett az első rajthely, Hockenheimben ő nyerte szombaton a szabadedzést, igaz, szárazon.
Átlagos körülmények között jól ment a McLaren is Hamiltonnal, a Sauber Perezzel, a Lotus Raikkönennel, míg az ötödik Webber lett a tréningen. Az ausztrálnak viszont igyekeznie kell, ha elfogadható rajthelyet akar, mert autójában váltót cseréltek, így öt pozícióval hátrébb sorolják a startnál. Ugyanígy járt a mercis Nico Rosberg és a lotusos Romain Grosjean is.
Michael Schumachernek pénteken akadtak nehézségei, amikor a második edzés végén a gumifalba csapódott. Nem koncentrált az esőben, hibázott, de a gépet tökéletesen újjáépítették szombatra. Hazai pályán természetesen vele is számolni kell, bár a németek közül Sebastian Vettel a legesélyesebb saját közönségük előtt.
A McLaren és a Lotus is újításokkal érkezett Németországba, az angolok spécibb oldaldobozait biztosan használják egész hétvégén, Raikkönen különleges szárnyrendszerét nem biztos, pénteken akarták tesztelni, de a DRS esőben tiltott. Inkább Magyarországon vethetik be élesben.
A 3. edzés végén már szombaton is esett, bármikor lecsaphat újra a mezőnyre.
A Német GP időmérője percről percre
13.56: Egyelőre süt a nap Hockenheimben, de nagy borulat van a pálya közelében.
13.59: Az autók felsorakoztak a boxutca végén, mindenki mielőbb száraz kört akar menni.
14.00: Elindult az első harmad.
14.03: Fél háromra várják a zivatart.
14.04: Közepes gumin köröznek a pilóták, folyamatosan változik a sorrend , a menők simán benne vannak a továbbjutó 17-ben.
14.05: Most épp Alonso vezet.
14.08: Hamilton és Button az élen, szárazon a McLaren igen erősnek tűnik, Alonso 3.
14.10: Grosjean lefutott a pályáról az első kanyarban, a kerékvetőn szikrákat szórt az autó alja, mint 20 éve oly sokat itt, még az igazi Hockenheimringen.
14.12: Hamilton továbbra is elöl van, már ki is szállt az autóból.
14.13: Most már Button is, hét perccel a harmad vége előtt. A McLaren nagyon magabiztos.
14.14: Raikkönen az első már, bement 1:16 alá, 1:15.6.
14.15: Ricciardo az egyetlen nevesebb kieső eddig a három kiscsapat - Caterham, HRT, Marussia - pilótáival együtt.
14.16: Ricciardo javított, most Grosjean a kieső, ami meglepő, mert Raikkönen első.
14.18: Schumacher és Webber sodródott a kiesőzónához, az ausztrál javított, de a német jelenleg nem továbbjutó.
14.19: Elkezdett esni az eső, még csak csepereg.
14.20: Schumacher nagyot mentett, az utolsó körével megcsinálta, 17., utolsó továbbjutó. Vergne esett ki a kicsikkel.
14.25: Megjött az eső, nyílnak az esernyők a tribünön.
14.26: Megy a második harmad, Button jött ki elsőként, már intermediate gumival. Sorra jönnek a többiek is.
14.29: Nagyon csúszkálnak az átmeneti gumival is, Maldonado, Button, Raikkönen a sorrend, és mivel gyorsan gyűlik a víz, kritikus gyorsan jó kört futni.
14.31: Schumacher, Vettel és Alonso már elöl, Button, Maldonado, Hamilton, Raikkönen, di Resta, Webber. Massa 11., Rosberg 17., mindketten kiesők eddig.
14.34: Néhány helyen már mintha állna a víz a pályán, óriási vízfüggönyt húznak a kocsik. Raikkönen 10.-nek csúszott vissza.
14.38: Úgy néz ki, már nem lehet bejönni a tízbe, vagyis Hamilton, Schumacher, Vettel, Alonso, Button, Maldonado, Webber, Hülkenberg, di Resta, Raikkönen fog továbbmenni.
14.41: Ricciardo, Perez, Kobajasi, Massa, Grosjean, Senna, Rosberg ebben a sorrendben esik ki.
14.42: Vége a második harmadnak.
14.48: Elindult az utolsó harmad a 10 kocsival, azonnal rohannak a pályára.
14.51: Hülkenberg óriási sebességnél pördült meg a hátsó íves egyenesben, de megúszta.
14.52: Schumacher már szólt, hogy túl sok a víz a pályán, lehet, hogy meg kellene szakítani az edzést.
14.54: Már vezethetetlenek a kocsik, mindenki összevissza csúszkál.
14.55: Mivel csak öt perc van már hátra, ezt nem valószínű, hogy leállítják, mint legutóbb Silverstone-ban, amikor a 2. harmad közepén jött a vihar.
14.57: Vettel, Alonso, di Resta, Hülkenberg, Button, Schumacher, Hamilton, Webber, Maldonado, Raikkönen a tíz.
14.58: Már Schumacher vezet, mintha csendesedett volna, másodpercről másodpercre gyorsul a pálya, az utolsó kört teljesítő lehet a nyerő. Vettel élen most már.
14.59: Vettel, Schumacher, Hamilton, Alonso, de közben Webber az élen. És most Alonso.
15.01: Alonso idejét csak Alonso tudta megjavítani, a spanyolé a pole, mint Silverstone-ban két hete. Vettel második, Webber harmadik, Schumacher negyedik. Hülkenberg, Maldonado, Button, Hamilton, di Resta, Raikkönen a rajtsorrend. Webbernek öthelyes büntetése van, nyolcadikként fog indulni.
A vasárnapi futamra nem várnak esőt.