Webber hajrával verte Alonsót a Brit GP-n

2012. július 8., vasárnap 16:24

Lehajrázta a száraz Silverstone-ban vasárnap Mark Webber Fernando Alonsót, és megnyerte a Brit Nagydíjat.

A rajt után úgy tűnt, a Ferrari verhetetlen, négy körrel a vége előtt még vezetett is, ám a gumistratégia nem jött be a spanyolnak: az utolsó 14 kört lágy gumikon tette meg, amik 10 kör után elkoptak, így Webber, aki a lágyon kezdett, és utána végig keményen ment, egész könnyen lehagyhatta.

Az előzésig egyhangú volt a futam, az autók szétszakadoztak, csak a Hamilton-Alonso oda-vissza előzős párharc dobta fel, remek csata volt, és történt egy boxbaleset: Kamui Kobajasi a Sauberrel elfékezte magát, és a gumicseréje előtt elgázolta négy szerelőjét. Bevitték a sérülteket a kórházba, de nem valószínű, hogy komoly bajuk lett.

Volt pár koccanás is, a legkomolyabb Pastor Maldonado és Sergio Perez között. A venezuelai az után, hogy két hete Hamiltont tette ki, most a mexikóinak csúszott neki. A sauberesnek fel kellett adnia, kiakadt, míg Maldonado szerint sima versenybaleset volt. Ennek ellenére a FIA kivizsgálja az esetet, Maldonado újabb megbüntetésére lehet számítani.

A várt eső elmaradt, végig szárazon mehettek a pilóták, és a közönség sem ázott meg, miután két napig folyamatosan szakadt.

Alonso előnye a vb élén 13 pontra csökkent Webber előtt, viszont nőtt a harmadik Vettelhez képest.

Két hét múlva a német, három hét múlva a magyar futam következik.

Brit Nagydíj - Futam

H Pilóta Csapat Kör Idő R Pontok
1 Mark Webber Red Bull Racing-Renault 52 Winner 2 25
2 Fernando Alonso Ferrari 52 +3.0 mp 1 18
3 Sebastian Vettel Red Bull Racing-Renault 52 +4.8 mp 4 15
4 Felipe Massa Ferrari 52 +9.5 mp 5 12
5 Kimi Räikkönen Lotus-Renault 52 +10.3 mp 6 10
6 Romain Grosjean Lotus-Renault 52 +17.1 mp 9 8
7 Michael Schumacher Mercedes 52 +29.1 mp 3 6
8 Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 52 +36.4 mp 8 4
9 Bruno Senna Williams-Renault 52 +43.3 mp 13 2
10 Jenson Button McLaren-Mercedes 52 +44.4 mp 16 1
11 Kamui Kobayashi Sauber-Ferrari 52 +45.3 mp 17
12 Nico Hulkenberg Force India-Mercedes 52 +47.8 mp 14
13 Daniel Ricciardo STR-Ferrari 52 +51.2 mp 12
14 Jean-Eric Vergne STR-Ferrari 52 +53.3 mp 23
15 Nico Rosberg Mercedes 52 +57.3 mp 11
16 Pastor Maldonado Williams-Renault 51 +1 kör 7
17 Heikki Kovalainen Caterham-Renault 51 +1 kör 19
18 Timo Glock Marussia-Cosworth 51 +1 kör 20
19 Charles Pic Marussia-Cosworth 51 +1 kör 24
20 Pedro de la Rosa HRT-Cosworth 50 +2 kör 21
21 Narain Karthikeyan HRT-Cosworth 50 +2 kör 22
Ret Sergio Perez Sauber-Ferrari 11 +41 kör 15
Ret Paul di Resta Force India-Mercedes 2 +50 kör 10
DNS Vitaly Petrov Caterham-Renault 0 motor 18
RSS

A világbajnokság állása

  1. 89  Sebastian Vettel
  2. 85  Kimi Räikkönen
  3. 72  Fernando Alonso
  4. 50  Lewis Hamilton
  5. 45  Felipe Massa
  6. 42  Mark Webber
  7. 26  Paul di Resta
  8. 26  Romain Grosjean
  9. 22  Nico Rosberg
  10. 17  Jenson Button

A konstruktőri vb állása

  1. 131  Red Bull Racing-Renault
  2. 117  Ferrari
  3. 111  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

Ilyen a 11 éves agresszorok hokibunyója
Egész pályás letámadás. Az orosz utánpótlásban már úgy verekednek, mint a nagyok, sőt.

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

  • Nagy durranás - 50%
    Nagy durranás - 50% Hozza el barátait és az Önök pihenése ingyenes!
  • Hajóutak
    Hajóutak Látnivalókban gazdag körutazások, az utazás élményével és sok pihenéssel!
  • Városlátogatás
    Városlátogatás A legizgalmasabb városlátogatások várnak Önre. Találja meg az önnek legvonzóbb várost!