Magához tért a Marussia tesztpilótanője

2012. július 3., kedd 13:28

Balesetet szenvedett, és életveszélyesen megsérült a Marussia Forma-1-es csapat keddi, a Cambridge közelében lévő Duxford-reptéren tartott tesztjén Maria de Villota, az istálló egyik tesztpilótája. Az istálló délutáni közleménye szerint a pilóta visszanyerte az eszméletét, de a vizsgálatok még nem zárultak le.

A 32 éves versenyzőnő egy szervizkocsinak ütközött, miközben tért vissza a boxba - értesült az Autosport. Az újság úgy tudja, magyar idő szerint délelőtt negyed tizenegy után hívták a mentőket. "De Villotát elsősegélyben részesítették, majd az Addenbrookes kórházba szállították, ahol jelenleg is ápolják" - nyilatkozta a Marussia szóvivője.

A mentősök közleménye szerint életveszélyben volt, de állapota stabil.

 villota

A BBC újságírója, Chris Mann a helyszínen volt, és látta az ütközést: "A bemelegítő köréről tért vissza, amikor hirtelen felgyorsult a kocsi, és nekiment az autót szállító kamionnak. Úgy láttam, a sisakja kapta a legnagyobb ütést". A BBC fotójából az látszik, hogy a kocsi a lenyitott platóval álló kamion alá ment be olyan szerencsétlenül, hogy a plató épp a sisak magasságában volt, és elkapta de Villota fejét. A mentők súlyos fej- és arcsérülésekről számoltak be.

"Szörnyű pillanatok voltak, megdöbbentően gyorsan történt az egész. De Villota úgy negyedórán át meg sem mozdult, a mentés másodpercek, a mentők percek múlva értek oda hozzá. Kis idő után megmozdította a kezét" - mesélte a történteket Mann.

De Villotát a szezon elején szerződtette a Marussia, most próbálhatta ki először a Forma-1-es gépet.

RSS

A világbajnokság állása

  1. 89  Sebastian Vettel
  2. 85  Kimi Räikkönen
  3. 72  Fernando Alonso
  4. 50  Lewis Hamilton
  5. 45  Felipe Massa
  6. 42  Mark Webber
  7. 26  Paul di Resta
  8. 26  Romain Grosjean
  9. 22  Nico Rosberg
  10. 17  Jenson Button

A konstruktőri vb állása

  1. 131  Red Bull Racing-Renault
  2. 117  Ferrari
  3. 111  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

Gatyájával a fején ünnepelt, kiállították
A macedón csatár klasszisgólt lőtt, aztán a hülye gólörömért megkapta a második sárgáját.

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

  • Szelek szárnyán
    Szelek szárnyán Ízelítőt kapnak a kalóz életből, és kipróbálhatják magukat hajóvezetés közben is.
  • Városlátogatás
    Városlátogatás A legizgalmasabb városlátogatások várnak Önre. Találja meg az önnek legvonzóbb várost!
  • Egyiptom
    Egyiptom Lépjen be a fáraók országába! Fedezze fel Egyiptom rejtélyes titkait!