És még Maldonadónak áll feljebb

2012. június 25., hétfő 10:26

Összeütközött az Európa GP utolsó előtti körében Pastor Maldonado és Lewis Hamilton. Az angol a falnak csapódott, kiesett, riválisa szárny nélkül ment tovább, és eljutott a célig. Tizedik lett, csakhogy egyértelműen az ő hibája volt, négy kerékkel ment le a pályáról, majd jött vissza, egyenesen a McLarenbe, meg is büntették, 20 másodpercet adtak az idejéhez. Így végül 12.-ként rangsorolták.

Ennek ellenére Maldonado így látta a történteket: „Megpróbált letolni a pályáról, semmi helyet nem hagyott, hogy egymás mellett vehessük be a kanyart. Átugrottam a kerékvetőn, és nem tudtam elkerülni az ütközést. Nem tudom, miért vezetett így, miközben már szenvedett a gumijaival. Teljesen elveszett volt, és nagyon agresszíven támadott engem".

Hamilton valóban elveszett volt, elfogytak a gumijai, a williamses pár kanyar múlva tisztán elmehetett volna, ha higgadt. Csakhogy kettejüknek már történetük van, tavaly kétszer is ütköztek, egyszer Hamiltont, egyszer Maldonadót büntették, így mindketten eszerint viszonyultak a másikhoz.

Az angol rettentő ideges volt a karambol után, sok pontot veszített, ki is vágta a kormányt, ahogy ilyenkor szokták. Vagy még annál is keményebben. Mikorra újságírót látott, viszont lehiggadt, és valójában semmit nem is mondott az egészről, csak ezt a kamut: „Nem tudom, mi történt, hogy őszinte legyek. Bementem a kanyarba, és nem jöttem ki belőle. Olyan gyorsan történt, nem is emlékszem, hogy volt. Csak arra emlékszem, hogy a falban voltam egy körrel a vége előtt".

RSS

A világbajnokság állása

  1. 89  Sebastian Vettel
  2. 85  Kimi Räikkönen
  3. 72  Fernando Alonso
  4. 50  Lewis Hamilton
  5. 45  Felipe Massa
  6. 42  Mark Webber
  7. 26  Romain Grosjean
  8. 26  Paul di Resta
  9. 22  Nico Rosberg
  10. 17  Jenson Button

A konstruktőri vb állása

  1. 131  Red Bull Racing-Renault
  2. 117  Ferrari
  3. 111  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

Reklamált a kapus, lefejelte a bíró
A szerb futsalmeccsen lapra sem volt szükség a fegyelmezéshez. A kapus kórházba került.

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

  • Üdítő wellness
    Üdítő wellness Családias környezetben, magas színvonalú gyógy- és wellness kezelések Sárváron.
  • Törökország
    Törökország Városlátogatás, kikapcsolódás - Törökország gazdagon!
  • Városlátogatás
    Városlátogatás A legizgalmasabb városlátogatások várnak Önre. Találja meg az önnek legvonzóbb várost!