A Lotus frontérzékeny

2012. május 30., szerda 13:52

Reagál az időjárás változásaira a Lotus E20-as, állítja a csapatfőnök Eric Boullier. Vasárnap Monacóban ahogy beborult, és lehűlt az idő, elkezdett lassulni a kocsi, ez tűnt fel az istállónak. Korábban meg az, ha melegedett, a kocsi gyorsult. Természetesen az ügy a gumikkal van összefüggésben.

"Aggasztó volt látni, ahogy egyre lassultunk, szoros köze van ennek az időjárási tényezőkhöz - nyilatkozta a Boullier az Autosportnak. - A gumikopást megelőzendő olyan kocsit terveztünk, ami nem eszi a gumikat, de arra nem számítottunk, hogy az erősségünkből hátrány lesz, ha hűvösebb van".

Pedig a probléma nem újdonság, 2009-ben a Brawnnak és Buttonnak ugyanez volt a gondja:, a szezon elején a forró futamokon repült, aztán az idény közepétől a kevésbé meleg európai versenyeken a dobogóig sem jutott el, mert az angol könnyed vezetési stílusával képtelen volt üzemi hőmérsékletre hevíteni az abroncsokat. Buttonnak aztán a McLarennél is volt hasonló baja.

 kimair

Boullier szerint a frontérzékenység szembetűnő, Bahreinben a nem túl meleg időmérőn középmezőnyben voltak, a futamra felforrósodott a levegő, és 2-3. helyen értek célba. Barcelonában az időmérőn mentek jól, másnapra kissé visszahűlt, és a Williams meg a Ferrari otthagyta Raikkönent. A finn Monacóban ugyanígy szenvedett.

A közeljövőre nézve kiszámíthatatlan, hogy mit jelent a Lotusnak a frontérzékenység, a kanadai, a valenciai, a silverstone-i és a hockenheimi futam közül csak Valenciában lesz biztosan kánikula, a többi bizonytalan. Aztán jön a Hungaroring, ahol általában szintén meleg van, ez kedvezhet Raikkönenéknek.

RSS

A világbajnokság állása

  1. 89  Sebastian Vettel
  2. 85  Kimi Räikkönen
  3. 72  Fernando Alonso
  4. 50  Lewis Hamilton
  5. 45  Felipe Massa
  6. 42  Mark Webber
  7. 26  Paul di Resta
  8. 26  Romain Grosjean
  9. 22  Nico Rosberg
  10. 17  Jenson Button

A konstruktőri vb állása

  1. 131  Red Bull Racing-Renault
  2. 117  Ferrari
  3. 111  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

Reklamált a kapus, lefejelte a bíró
A szerb futsalmeccsen lapra sem volt szükség a fegyelmezéshez. A kapus kórházba került.

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

  • Városlátogatás
    Városlátogatás A legizgalmasabb városlátogatások várnak Önre. Találja meg az önnek legvonzóbb várost!
  • Egyiptom
    Egyiptom Lépjen be a fáraók országába! Fedezze fel Egyiptom rejtélyes titkait!
  • Szelek szárnyán
    Szelek szárnyán Ízelítőt kapnak a kalóz életből, és kipróbálhatják magukat hajóvezetés közben is.