A bolond évben csak a Ferrarin áll a vb-cím

2012. május 23., szerda 15:23

Lelkesítő levélben dicsérte és biztatta a héten a Ferrari dolgozóit az elnök Luca di Montezemolo, hangsúlyozva, hogy csak rajtuk múlik az istálló idei sikere.

"A bajnokság teljesen nyílt, nincs domináns csapat. A körülmények, a fejlesztéseink és Alonso csodás képességei hozzásegítettek, hogy öt futam után vezessük a vébét" - írta a nagyfőnök arra utalva, öt futamon öt csapat öt pilótája győzött, teljesen kiszámíthatatlan a szezon.

Egyet még Fernando Alonsónak is sikerült megnyernie, legutóbb második lett, de talán ekkor ment a legjobban. Nem esőben, szárazon volt harcban a győzelemért, alig kapott ki a williamses meglepetésembertől, Pastor Maldonadotól.

"Ki kell használnunk a jelenlegi viszonyokat. A bajnokság csak és kizárólag rajtunk múlik, a képességeinken, a kreativitásunkon, az elszántságunkon és azon, hogy mennyire akarjuk megmutatni, hogy mi vagyunk a legjobbak. Tudom, hallom, hogy milyen keményen dolgoztok" - motiválta az istálló és a gyár tagjait Montezemolo.

Pat Fry technikai igazgató az elvégzett munkáról elmondta, folyamatosan fejlesztenek, és a legutóbbi változtatások eredményt is hoztak, amint láthattuk Barcelonában. A hétvégén Monacóra is új alkatrészek jönnek, utána Kanadában új aerodinamikai elemeket próbálnak ki. Mindeközben folyamatosan dolgoznak az egyik kulcsterület, a kipufogórendszer átalakításán is.

RSS

A világbajnokság állása

  1. 89  Sebastian Vettel
  2. 85  Kimi Räikkönen
  3. 72  Fernando Alonso
  4. 50  Lewis Hamilton
  5. 45  Felipe Massa
  6. 42  Mark Webber
  7. 26  Paul di Resta
  8. 26  Romain Grosjean
  9. 22  Nico Rosberg
  10. 17  Jenson Button

A konstruktőri vb állása

  1. 131  Red Bull Racing-Renault
  2. 117  Ferrari
  3. 111  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

Gatyájával a fején ünnepelt, kiállították
A macedón csatár klasszisgólt lőtt, aztán a hülye gólörömért megkapta a második sárgáját.

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

  • Szelek szárnyán
    Szelek szárnyán Ízelítőt kapnak a kalóz életből, és kipróbálhatják magukat hajóvezetés közben is.
  • Üdítő wellness
    Üdítő wellness Családias környezetben, magas színvonalú gyógy- és wellness kezelések Sárváron.
  • Törökország
    Törökország Városlátogatás, kikapcsolódás - Törökország gazdagon!