Az év sokkja: Pastor Maldonado nyert

2012. május 13., vasárnap 16:31

A pole pozícióból indulva győzött a Spanyol Nagydíjon Pastor Maldonado: második F1-es évében életében először győzött, csapatát hét és fél év után vitte sikerre.

Nem rajtolt jól, Fernando Alonso az első kanyarban befért melléje, és a futam feléig vezetett is a Ferrari. Akkor viszont a Williams jobban taktikázott, Maldonado gyorsabb volt a spanyolnál, hamarabb is jött a második kerékcserére, miközben ellenfele beszorult a lekörözött Pic mögé - Alonso hat másodperccel Maldonado mögé tudott csak visszaállni a depóból.

Hátrányát a harmadik kerékcserék után nullára csökkentette, felment a vezető venezuelai sarkába, és húsz körön át üldözte. A hajrára viszont elfáradt a Ferrari, az utolsó körökre Maldonado újra 2-3 másodperces előnyt épített, és nagyon magabiztosan győzött.

Nagy hajrával lett harmadik Kimi Raikkönen, aki a befutóra felért Alonso nyakára, de előzni nem maradt ideje. Grosjean a másik Lotusszal negyedikként végzett, Kobajasi ötödik, Vettel sárga zászlós nem lassítás miatti áthajtásos büntetéssel is hatodik. Rosberg egy hetedik helyet hozott a Mercedesnek, Hamilton az utolsó helyről majdnem megelőzte a célban. Button kiábrándítóan ment, 9.

A nap karambolja jutott csak Schumachernek, hátulról szállt bele Bruno Senna Williamsébe, saját autóját lenullázta, de a brazilnak is fel kellett adnia pár kilométerrel később. A német riválisát hibáztatta, idegesen vágta ki a kormányt a kocsiból, a rádióba azt ordította, "idióta".

Venezuelai pilóta sosem nyert még a Forma-1-ben, a Williams a 2004-es Brazil GP óta várt a győzelemre, akkor a kolumbiai Juan-Pablo Montoyával lettek elsők.

Maldonado az ötödik pilóta, a Williams az ötödik csapat, ami idén győzött, a világbajnokságot Vettel és Alonso vezeti egyenlő pontszámmal.

Két hét múlva Monaco.

Spanyol Nagydíj - Futam

H Pilóta Csapat Kör Idő R Pontok
1 Pastor Maldonado Williams-Renault 66 Winner 1 25
2 Fernando Alonso Ferrari 66 +3.1 mp 2 18
3 Kimi Räikkönen Lotus-Renault 66 +3.8 mp 4 15
4 Romain Grosjean Lotus-Renault 66 +14.7 mp 3 12
5 Kamui Kobayashi Sauber-Ferrari 66 +64.6 mp 9 10
6 Sebastian Vettel Red Bull Racing-Renault 66 +67.5 mp 7 8
7 Nico Rosberg Mercedes 66 +77.9 mp 6 6
8 Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 66 +78.1 mp 24 4
9 Jenson Button McLaren-Mercedes 66 +85.2 mp 10 2
10 Nico Hulkenberg Force India-Mercedes 65 +1 kör 13 1
11 Mark Webber Red Bull Racing-Renault 65 +1 kör 11
12 Jean-Eric Vergne STR-Ferrari 65 +1 kör 14
13 Daniel Ricciardo STR-Ferrari 65 +1 kör 15
14 Paul di Resta Force India-Mercedes 65 +1 kör 12
15 Felipe Massa Ferrari 65 +1 kör 16
16 Heikki Kovalainen Caterham-Renault 65 +1 kör 19
17 Vitaly Petrov Caterham-Renault 65 +1 kör 18
18 Timo Glock Marussia-Cosworth 64 +2 kör 21
19 Pedro de la Rosa HRT-Cosworth 63 +3 kör 22
Ret Sergio Perez Sauber-Ferrari 37 +29 kör 5
Ret Charles Pic Marussia-Cosworth 35 +31 kör 20
Ret Narain Karthikeyan HRT-Cosworth 22 +44 kör 23
Ret Bruno Senna Williams-Renault 12 baleset 17
Ret Michael Schumacher Mercedes 12 baleset 8
RSS

A világbajnokság állása

  1. 89  Sebastian Vettel
  2. 85  Kimi Räikkönen
  3. 72  Fernando Alonso
  4. 50  Lewis Hamilton
  5. 45  Felipe Massa
  6. 42  Mark Webber
  7. 26  Paul di Resta
  8. 26  Romain Grosjean
  9. 22  Nico Rosberg
  10. 17  Jenson Button

A konstruktőri vb állása

  1. 131  Red Bull Racing-Renault
  2. 117  Ferrari
  3. 111  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

Reklamált a kapus, lefejelte a bíró
A szerb futsalmeccsen lapra sem volt szükség a fegyelmezéshez. A kapus kórházba került.

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

Travelo utazási ajánlatok