Alonso: Túlteljesítettünk

2012. május 13., vasárnap 01:56

Igen elégedett a feljavított Ferrarival Fernando Alonso: Barcelonában 3. lett az időmérőn, ráadásul Lewis Hamilton kizárása miatt másodikként rajtolhat. A futam előtt azt mondta, mindenképp előrelépést vár a szinte teljesen új autótól, a Spanyol GP kritikus, tudja, ha itt sem mutatnak semmit, elmehet a szezon. A fejlődés viszont már a kvalifikáción látszott.

"Az újításoknak köszönhetően előre léptünk, könnyebben jutunk a tízbe, és ott is gyorsak vagyunk. Ha még 100 szett gumim lenne, akkor se tudnék ennél jobb kört menni. Talán kicsit túl is teljesítettünk, ennyit szerintem nem javultunk, erőn felüli a harmadik hely" - nyilatkozta a spanyol.

Ráadásul jól jön neki, hogy bajnoki ellenfelei leszerepeltek, Vettel 8., Button 11., Webber 12., Hamiltont meg kizárták az időmérőről, így utolsóként indulhat, miközben ő ennek köszönhetően az első sorból.

Ki akarja használni a lehetőséget: "További fejlődésre számítok, pontokat kell szereznünk, főleg, hogy a bajnoki elsők mögénk kerültek. Hoznunk kell rajtuk, meg kell ragadnunk az esélyt".

Az élről Pastor Maldonado kezd, életében először, ő vb-re nem pályázik, de biztosan nagyon akar majd, ami az első kanyarban akár rosszul is elsülhet. Alonso ilyesmire nem gondol, vagy legalábbis nem beszélt róla.

RSS

A világbajnokság állása

  1. 89  Sebastian Vettel
  2. 85  Kimi Räikkönen
  3. 72  Fernando Alonso
  4. 50  Lewis Hamilton
  5. 45  Felipe Massa
  6. 42  Mark Webber
  7. 26  Paul di Resta
  8. 26  Romain Grosjean
  9. 22  Nico Rosberg
  10. 17  Jenson Button

A konstruktőri vb állása

  1. 131  Red Bull Racing-Renault
  2. 117  Ferrari
  3. 111  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

Gatyájával a fején ünnepelt, kiállították
A macedón csatár klasszisgólt lőtt, aztán a hülye gólörömért megkapta a második sárgáját.

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

  • Üdítő wellness
    Üdítő wellness Családias környezetben, magas színvonalú gyógy- és wellness kezelések Sárváron.
  • Tengerparti nyaralás
    Tengerparti nyaralás Kikapcsolódni a tengerpartokon a legkönnyebb. Válogasson ajánlataink közül!
  • Nyár a hegyekben
    Nyár a hegyekben Az apartmanok 200 méterre találhatóak a nyáron is működő Tauern Seilbahn felvonótól!